Tisztelt Olvasóm!

2002-ben, az egri vár diadalának 450 éves évfordulójára, Eger városa, olyan országos mondaíró pályázatot írt ki, amelyben az egri vitézek helytállása mellett, az egri vörösbor, a bikavér is méltatásra került.

A mondaíró pályázaton elért helyezésem adott kedvet ahhoz, hogy mondámat tovább írjam.

Ostrom után egy török fiú kényszerül menekülésre a vesztes török seregből. Kalandos megmenekülése után, Szomolyán talál új hazát, új otthont és szerelmet egy kecskepásztorlány személyében.

Eger-Szomolya közötti vadregényes táj, a kaptárkövek, sok-sok pincekunyhó ad neki menedéket, búvóhelyet. E pincéknek némelyike, minden bizonnyal létezett már a török időkben is.

A napi fáradságos munkájuk után, az egri szőlőművelők nem jártak mindennap haza, hanem e kunyhókban pihenték ki a nappali fáradalmaikat még az 1960-as években is. Ezt a létező vadregényes tájat, erdőket, mezőket, szőlőket, pincéket, pincebarlangokat, kaptárköveket szándékozom bemutatni az újabb mondámmal, melyet fényképekkel is bemutatok.

A mondámban szereplő két szomolyai jobbágy neve, Balog Gyuri és Szabó Márton, az Egri csillagok regényben felsorolt várvédők között, megtalálható. A faluban még ma is előforduló családi nevek. A többi szomolyai jobbágy neve, a hatvani szandzsák 1550 évi adóösszeírásában található meg. (XVI-ik század közepe. "A Hatvani szandzsák 1550 évi adóösszeírása", 51-ik oldal: írta Fekete Lajos. Heves megyei Levéltár).

A faluban még ma is élő újabb mondát is nagyapó meséli el unokának, mint a "Nagyapákról unokákra" mondát.