Tartalom

Előszó

A kedves olvasó a magyar súlyemelés korai történetének könyvét tartja kezében. A kezdő dátumot nagyon nehéz meghatározni. Hiszen ahol kettő férfi megjelenik - főleg, ha nő is van a közelben, ott elkezdődik a virtus. Ezért úgy döntöttem, hogy a súlyemelő verseny/bajnokság szó első felbukkanásához kötöm a magyar súlyemelés kezdetét. Ez a dátum 1883.03.14 és 03.17.

A záró dátumot 1928.06.24-ben határoztam meg. Ekkor jelenik meg Magyarországon is a nemzetközileg elfogadott versenyzési rendszer. Tehát az indulóknak először felvétel és nyomásban, azután szakításban és végül felvétel és lökésben kellett megmérkőzniük. Ez a rendszer 1972-ig volt érvényben nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is.

Az így meghatározott időszak magyar súlyemelő versenyei elég kaotikusak. Az útkeresés időszaka ez. A legnagyobb problémát a gyakorlat megnevezése jelenti. Egységesen "emel" szót használnak. Szerencsére néhány verseny kiírásnál ezt részletesen kifejtik, melltől fej fölé kell jutatni a súlyt, derék- és térdhajlítás nélkül. Néha - és ez a gyakoribb a megmaradt kevés versenykiírásnál - odaírják, hogy kettő kézzel kell fej fölé jutatni a súlyt. Alig néhány esetben szerepel egykezes nyomás. Ahol nincs részletes kiírás - és ez a gyakoribb - az előzetes versenyek alapján szintén a kettő kezes nyomást feltételezem. A lökés szó csak 1903-ban jelenik meg. Hazánkban 1896-ban, az athéni olimpia évében tűnik fel a nagysúlyos súlyemelés, tehát minél nagyobb súlyra kellett menni és elég volt egyszer fej fölé juttatni a súlyt. Ez a lebonyolítási rendszer továbbra is ritka lesz, inkább kis súllyal minél több nyomásra törekednek. 3-4 versenyen pedig kísérleteznek a súlyemelés és távolugrás, a súlyemelés és magas korlát stb. kombinációjával. Sajnos ezeknek a kísérleteknek a lebonyolítási rendszere nem maradt fenn.

A kaotikus, a versenyeredményeket nehezen összehasonlítható, nem egységes lebonyolítási rendszer ellen már 1887-ben megszületik az első cikk: "Határozzuk meg az ugrásoknál használt deszka magasságát... az akadályokhoz a mindenütt betartandó méreteket, a súlyemeléshez állandó súlyt, a futásokhoz a távolságokat." Nem tudni, történtek-e gyakorlati lépések a cikk megjelenése után. A versenyek alapján azt tudom mondani, hogy semmi nem történt.

A könyv második fejezete a hozzám közel álló kettlebellről - korabeli magyar nevén: vaskörte - szól. Azonban most nem a korabeli eredményeket szeretném közzétenni, hanem az ezzel elkövetett gyilkosságokat. A korabeli újságokban jó pár alkalommal felbukkan a rendőrségi eseteknél a vaskörte neve. Mivel egy teljes könyv nem lenne ezekből a cikkekből, ezért ebben a könyvben közlöm őket.