Ormos Ede
Mi okozta Magyarország szétbomlását?
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó. Irta Jászi Oszkár
Bevezetés
I. Fejezet. A magyar faj hegemóniája jogosulatlan. A honfoglaló magyarság sem volt tiszta faj. A fajkeveredés fokozódik a bennszülöttekkel, a hadifoglyokkal, bevándorlókkal. Szent István a pogány-magyarságot szolgaságba taszitja, az idegeneket urakká teszi. A királyság a törzsrendszer romjain. A nagybirtok keletkezése. Szent István nem folytat sem nemzeti, sem faji, sem asszimilációs politikát
II. Fejezet. Az oligarchia az állam egységét, az erőszakos hittérités a magyarosodást teszi lehetetlenné. Küzdelem a király és a főurak között. Az állam szakadozottsága az oligarchia és a kiváltságok rendszere következtében. A telepitések hátráltatják a magyarosodást, a papi tized az óhitüek asszimilációját. A pápa és a trónviszályok. Az Anjouk harca az oligarchiával. Nagy Lajos hitbuzgósága utat nyit a töröknek, elveti a román kérdés magvát
III. Fejezet. Eretnekirtás, néppusztitás. Oligarchák szövetkezése a pápával, olaszokkal és Habsburgokkal, Zsigmond küzdelme az egyházzal. Husziták és bogumilok. Román telepitések. Az erdélyi parasztlázadás
IV. Fejezet. A török veszedelem elháritását a pápa, a Habsburgok, de főként a magyar oligarchia akadályozza meg. A török veszedelmet Hunyady János hitbuzgósága is növeli; a magyar főurak nem harcolnak a török ellen. Ruthén, román és szerb telepitések. Mátyás küzdelme az oligarchiával, a pápával és a császárral. Emiatt nem mentheti meg Magyarországot a török veszedelemtől. Hittéritő buzgalmával ő is elidegeniti a déli szlávokat. A nagybirtokrendszer az oligarchia alapja. Mátyás hadserege főként idegenekből áll. Nemzeti politikát Mátyás sem folytat
V. Fejezet. Az oligarchia parasztlázadásba és a mohácsi veszedelembe dönti az országot. Pusztuló, menekülő magyarok helyébe román és szerb telepesek. Bakócz pápa akar lenni. Keresztes háború. Dósa György és a parasztlázadás. Werbőczy és az 1514-iki országgyűlés. Mohács
VI. Fejezet. Széttépett, pusztuló ország, dúsgazdag főurak. Küzdelem a nemzeti és a Habsburg királypártok között. A király és az urak kiegyeznek a nép bőrére. A protestánsok és szombatosok üldözése. Az erdélyi zavarok. Emberhust mérnek ki. Szuhay egri püspök. Bocskay István fölkelése. Az urak magánérdekeik szerint állanak a fölkelés vagy a császár mellé. A hajduk hazafisága. Magyar lojalitás. Nemzeti fölkelés, nemesi birtokvédelem. A Hármaskönyv és a jobbágyság pusztulása. Pázmány Péter. Bethlen Gábor fölkelése. I. Rákóczy György, II. Rákóczy György lengyelországi kalandja. I. Lipót ujra meginditja az eretnekirtást. A török ellen nem akar küzdeni. Zrinyi, a költő. A vasvári béke sérti a főurak érdekeit. A Zrinyi-Frangepán összeesküvés. A rémuralom. A Thököly-fölkelés. A török kiüzése. Buda visszafoglalása. Telepitések. Az Esterházy-vagyon. II. Rákóczy Ferenc fölkelése
VII. Fejezet. Labanc az egész magyar nemesség. A kiüldözött magyarság helyére idegenek települnek. A Péró-lázadás. Mária Terézia. Alkotmányellenes reformok. Protestánsüldözés: magyarpusztitás. Németesités. II. József jóindulatu abszolutizmusa. A Hóra-lázadás. A jobbágyság megszüntetése. Nemzeti küzdelem. Martinovics. Napoleon fölhivása. Metternich szövetségese a magyar rendiség. Széchenyi
VIII. Fejezet. A nemzeti küzdelem nem demokratikus. Az 1832. évi országgyülés. Deák és Kossuth. Az 1847-48-iki országgyülés. A nemzetiségi kérdésben elkövetett hiba a forradalom bukásának főoka. Az elkésett nemzetiségi törvény. Szemere jóslata. A jobbágy fölszabaditást nem hajtják végre
IX. Fejezet. Az osztrák-magyar külpolitika s a magyar nemzetiségi politika világháborúra és Magyarország földarabolására vezet. A 67-es kiegyezés. Liberális nemzetiségi politika. A nemzetiségek követelése. Beksics a románok asszimilációjának lehetetlenségéről. A nemzetiségi törvényt sohasem hajtják végre. Tisza István, Justh, Kristóffy. Erőszakos magyarositás, a nemzetiségek üldözése. A függetlenségi párt és a nemzetiségi vezérek törvényjavaslata. Károlyi és a szociáldemokrata párt az osztrák-magyar külpolitika ellen. A horvát kérdés. A monarchia Szerbia ellen irányuló politikája robbantja ki a világháborut. Jászi és Kunfi a monarchia összeomlásáról
Befejezés
Előszó
Ormos Ede ebben a kis könyvben nagy és nehéz feladatra vállalkozott. Választ igyekszik adni minden magyar léleknek ama izzón keserves problémájára, hogy mi okozta Magyarország összetörését, államiságunk, sőt gazdasági és kulturéletünk felbomlását. De maga elé tüzött feladata ebben a kérdésben nem merül ki; a történelmi kauzális sor feltárása, mely napjaink katasztrófájához vezetett, a küzdő embert nem elégiti ki. Szükségkép felmerül az erkölcsi felelősség kérdése is: a nagy sorstragédia mely szereplői okozták elsősorban annak az épületnek az összeroskadását, mely legjobbjaink számára nemzedékek legfőbb hitét és reményét jelentette.
Mindenekelőtt a politikai küzdelem heve és elkeseredése kergeti a magyar emigrációt mindkét kérdés megvizsgálásába, hisz' elsősorban ellenségeink égő gyülölete és igazságtalansága kényszerit bennünket a válaszadásra, mivel a fehér terror rendszerének legfőbb erkölcsi alapja az a meghamisitott történetirás, mely a nemzeti katasztrófáért való minden felelősséget a két forradalomra, de elsősorban az októberi forradalomra hárit. Minthogy nekünk kellett liquidálni a mult minden bünét és vétségét, minden mulasztását és lelkiismeretlenségét s minthogy már lehetetlen volt megállitani a nemezis rohanó tankját, melyet nemzedékek megmérgezett politikája görditett a Kárpátok csucsairól: igen könnyü a naiv, kritikátlan, sajtó és politikai szabadság által fel nem világositható néplelket, - hisz' a szoldateszka lehetetlenné tesz minden véleménynyilvánitást, - félrevezetni s az évszázados tragédia utolsó szereplőit mint bünbakokat pellengérre állitani.
Ormos Ede ezzel szemben arra vállalkozott, hogy szinte kinematografikus gyorsasággal peregteti le azt az ezeréves történelmet, melynek eseményei évszázadokon át kisérteties egyirányusággal száguldottak Mohács, Világos, majd Trianon felé. Természetesen a mai időpont és helyzet nem alkalmas arra, hogy szerző teljes alapossággal és tárgyilagossággal keresztülvihesse főbb szempontjainak oknyomozó igazolását. Az emigráció hányattatásai közepette nemcsak az iró lelkének nyugalma hiányzik ehhez, de a legszükségesebb források sem állanak rendelkezésére. Ormos Ede bizonyára legjobban tudja, hogy nem irt - mert nem irhatott - szorgos kutatásokon alapuló oknyomozó történelmet. Neki meg kellett elégednie azzal, hogy vázlatszerü nagyvonalusággal csoportositsa a hivatalos történetirás ama tényeit és adatait, melyeket a mult nacionalista vagy klerikális irói háttérbe szoritottak vagy eltussoltak a feudális hagyományokat ápoló tendenciájuknak nemzetiszinre kent köntöse alatt. De bármily vázlatos legyen is szerző előadása, az az egy kétségtelen, hogy minden jóhiszemü ember előtt nyilvánvalóvá fogja tenni a feudális-klerikális legenda tarthatatlanságát és közelebb hoz bennünket annak megértéséhez, miért nem lehetett soha nyugateurópai értelemben vett nemzeti államiságot teremteni Magyarországon? Az a gyászos szerep is, melyet e katasztrófális folyamatban a magyar arisztokrácia, főpapság, nemesség és rablólovagok játszottak, éles körvonalakban domborodik ki a könyv számos lapján.
Az egyéni felelősségek megállapitása kérdésében szerző, mint hithü marxista, azt tartja, hogy voltakép ez a vállalkozás hiábavaló, lévén az erkölcs és minden ideológia visszfénye a gazdasági változásoknak. Mi, akik ezt az álláspontot nem osztjuk, mert tudjuk, hogy kikerülhetetlen társadalmi fejlődéstörvények nincsenek, hogy végeredményben minden ható ok csakis határozott és szabad egyéniségek tudatán és lelkiismeretén át érvényesül, tehát a jövő nagy mértékben bizonytalan és mechanikai módon előre meg nem határozható, hogy tehát a vezető szereplők morális felelőssége felett csak lelki rekonstrukcióval és intuicióval mondható itélet: nem egyszer pontosabb és határozottabb megállapitásokat szerettünk volna, mint aminőket Ormos ad. Ez a hiány azonban nemcsak szerzőn mulik, hanem az egész marxista módszert terheli, melynek alapján véleményem szerint az erkölcsi értékmérés munkáját nem lehet elvégezni. Ehhez egy egészen más lelki szituáció szükséges, melynek a szocializmus misztikus vizionáriusa, Gustav Landauer adott legtömörebb kifejezést ezekben a szavakban: "Mert a mi számunkra az emberi történelem nem anonym folyamatokból áll s nem pusztán sok kicsiny tömegtörténet és tömegmulasztás halmozódásából; a mi számunkra a történelem hordozói személyek, a mi számunkra bünösök is vannak."
De ha nem is oldja meg Ormos kellőkép ezt a feladatot, mégis könyve e szempontból is hasznos olvasmány: nem egy sulyos bünt és mulasztást letagadhatatlanná tesz s talán ily irányu behatóbb kutatásokra fog serkenteni fiatalabb irókat, kikre nézve - meg vagyok róla győződve - a társadalom-ethikai probléma a közel jövőben minden mást tul fog szárnyalni égető aktualitásban.
A nemzeti katasztrófa okainak s az érte való felelősségeknek feltárása mellett van azonban az Ormos Ede könyvének egy harmadik oldala is, melyre különösen szeretném felhivni az olvasó figyelmét. Szerző munkájával hozzájárult egy nem kevésbé fontos jövőbeli magyar feladat megoldásához: a történelmi osztályok tömeglélektanának földeritéséhez. Igy elsősorban a magyar feudalizmusnak nem egy átöröklött és maradandó vonása talál könyvében olykor megdöbbentő kifejezésre - vonások, melyek ma is élők s a fehér terror pszichozisát jelentékenyen meghatározók. Lehetetlen észre nem venni, hogy multunk legsötétebb, leggyalázatosabb, legembertelenebb lapjai lélekrokonok a Horthy-rendszer főeseményeivel és szereplőivel. Olykor az az érzésünk, hogy a Héjjasok, a Prónayak, a Francia-Kissek lelki geneologiáját találjuk meg a könyv egyes leirásaiban...
A magyar jelen tapasztalatainak hatása alatt még szomorubbá, még kietlenebbé válik a magyar mult, mely viszont még reménytelenebbé, még kétségbeejtőbbé teszi a magyar jelent. Ez a körülmény eléggé megmagyarázza Ormos könyvének nyomasztó alaphangját: fekete és véres annak ugyszólván minden lapja. És ha a hivatalos irodalom szerzőt tulzással vagy egyoldalusággal fogja vádolni, ezt a vádat könnyen visszafordithatja a szubvencionált tudománnyal szemben, mondván:
- Az egyetemek, az akadémia, az állam történetirása annyira meghamisitotta a magyar multat, annyira a feudális-klerikális-nacionalista és dinasztikus érdekkör szempontjából hegyezett ki vagy retusirozott minden tényt, hogy mi kénytelenek vagyunk dialektikus módszert követve elsősorban a történés másik - eddigelé leplezett és eltitkolt - oldalát megvilágitani. Egy jobb, szabadabb, tárgyilagosabb kor feladata leend majd a két szélsőséges ellentétből az igazságos szinthézist megállapitani.
Ámde az Ormos Ede könyvét nemcsak az emigráció küzdelmi szükségletei szempontjából tartom értékesnek, hanem egy maradandóbb érdekből is. A magyar katasztrófa igazi okainak földeritése nemcsak az októberi forradalom nagy politikai pöre szempontjából szükséges, nemcsak azért, hogy megtisztitsa a méltatlanul megrágalmazottakat s elitélje a bünösöket és a kalandorokat, hanem - és épp elsősorban - azért is, mert nemzeti tragédiánk való lefolyásának földeritése nélkül nem lehetséges egy helyes jövőbeli eligazodás, nem indulhat meg a javitás, az ujraépités, a reformáció termékeny és alkotó munkája. Szerző dolgozatának az a jelentősége is megvan, hogy tanulságai figyelembevételével uj erőt és hitet nyer a magyar demokrácia és a mult bajain okuló szocializmus programmja. Ormos Ede bizonyára meg lesz elégedve, hogy az uj Magyarország épületéhez egy téglával hozzájárulhatott.
Wien, 1921 augusztus hava
Jászi Oszkár