Columna memorialis, statuta et inscripta, viro bono, id est, illustrissimo et magnifico viro, domino Nicolao Kemény, libero baroni de Magyar Gyerö-Monostor
ISMERTETŐ
Kemény család. (Gyerő-monostori gróf és báró.)
Erdély legrégiebb családainak egyike. Hogy egy törzsből ered a kihalt Gyerőffy, Mikola, Radó, Vitéz és most is élő Kabos családdal, már e munka IV. kötetének 466. lapján emlitők, ugyanott kimutatók a közös leszármazás elágazását, illetőleg a törzstől külön családokra való szakadást is. Czimerük is az egy törzsből eredt családágaknak ugyanaz, t. i. királyi koronából kiemelkedő szarvas (dámvad). Czimerök mellett, - melyről alább lesz szó, - egy eredetű vala jószáguk, mire oklevelek vannak, többi közt egy Ulászló király által megerősitett egyezség-levél a XV. század végéről, mely szerint az emlitett családok fiai magtalanság esetére jószágaikat egymásnak lekötik; és ebből következtetőleg, valószinűséget nyer azon hagyomány is, hogy a közös családfő a Körös és Kis-Szamos völgyét mint első foglalást hagyá utódainak.
Mint a Gerőffy családnál láttuk, a közös család szétágazásánál Istvánnak fia Péter az, ki a Kemény-ek külön családát alapitá. Mielőtt tőle kezdve a család nemzékrendét közölnők, emlitenünk kell Kemény Simont, a szentimrei hőst, ki 1440-ben Hunyadi János jelmezébe öltözve, hazájáért hősi halált halt. Összefüggését a családdal, nem látjuk a táblázaton. Péternek, kitől a családfát kezdendjük, lehetett - a kort tekintve - testvére.
Kemény Simon után I. Jánossal kezd a család a történet szinpadára föllépni.
...
Miklós Zsigmondnak másik fia magán-életet élt, és 1775-ben halt meg. Nejétől gróf Wass Krisztinától, ki 1802-ben halt meg, fia I. Sámuel, Erdélynek egyik nagy államférfia.
Forrás: Nagy Iván: Magyarország családai
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Nagyivan-nagy-ivan-magyarorszag-csaladai-1/