BENE ZOLTÁN: KÉT PART KÖZÖTT

Bene Zoltán - Két part között
5. oldal
I. Sodródás - Régebbi elbeszélések

Éjjeli fürdőzés

Abban az évben érettségiztünk, Gallai Pista és én felvételire is készültünk, Lótos Peti pedig ki akart menni egy luxushajóra, pincérnek. Gallai Pista édesapja nem sokkal korábban halt meg, senki sem tudja, hogyan, de annyi biztos, hogy benzincsempészéssel foglalkozott. A halála után mi hárman és egy általános iskolából maradt barátunk, Maklári Tibi három hétig folytattuk a csempészést, de tovább nem mertük. Így is rengeteget kerestünk rajta, főként, hogy Gallai Pista eladta a csempészethez átalakított Mercedeseket, s azok árából is adott nekünk.

Az érettségi szünetben a tanulás helyett gyakran összejöttünk így négyen szórakozni, mászkálni a városban, beszélgetni sörök mellett. A pénz nem jelentett problémát, a csempészés kitömte a pénztárcáinkat. Egyik éjjel, csak úgy, hirtelen felindulásból, ahogy mondani szokták, lementünk a Tiszára, meztelenül fürödtünk a hideg vízben. Ez nagyon tetszett mindannyiunknak, olyan férfias, merész, modern dolognak láttuk. Másodszor az érettségi bankettünk után fürödtünk, hajnalban, egy nagyobb társaság szeme láttára, ruha nélkül – ez nem csak merész és modern, de igazán gátlástalan, felkavaró, nagyszabású cselekedet volt, formabontó és szabad.

Harmadjára viszont nem kellett volna lemennünk a Tiszára.

Ez is a bankett után történt, ám két egész nappal utána, egy vasárnapi napon, soha nem fogom elfelejteni. Azon az éjszakán nem csak négyen voltunk, velünk tartott három lány is. Berúgtunk nagyon – nem mentségként mondom, csak úgy. Valaki, nem tudom, kicsoda, felvetette, hogy menjünk le megint fürdeni, és persze mindenki helyeselt, már csak azért is, mert reméltük, hogy a lányok is velünk tartanak. Reményünk nem bizonyult hiú ábrándnak: mind a három lány levetkőzött, és bejött a meglehetősen hűvös, de azért nem túlságosan, nem elviselhetetlenül hideg vízbe. Minket, persze, finoman szólva is felajzott a meztelenségük. Az egész helyzetből áradt, dőlt, ömlött a csupasz nemiség, és mi ennek hatására gusztustalanul kezdtünk viselkedni: fogdostuk, martuk, csipkedtük őket a víz alatt, tülekedtünk körülöttük. Undorító hímekké váltunk. Az egyik lányt, Tündét ez nagyon zavarta, folyvást félrehúzódott, ránkmordult, de kimenni, talán a barátnői miatt, nem mert – végül is őt békén hagytuk, és a másik kettőt, Csillát és Vandát ostromoltuk. Kinn, a parton a mindent a szemnek-elv uralkodott rajtunk, de itt, a sötét vízben kiadtuk a mindent a kéznek-jelszót. Nyomorult egy dolog volt.

Nem tudom, kik ragadták meg először a lányokat a lábuknál és a karjuknál fogva, hogy elhajítsák őket, de ez történt, és ebbe a játékba Tündét is bele tudtuk vonni, bár, én úgy emlékszem, nem volt elragadtatva az ötlettől. Sokáig dobálgattuk őket, de ehhez sekélyebb vízbe kellett mennünk, ott lassan elkezdtünk fázni, úgyhogy hamarosan elegünk lett az egészből, befejeztük a fürdőzést, a partra mentünk, és nagy nehezen megszárogattuk nedves bőrünket és csuromvizes hajunkat, hogy felöltözhessünk.

Miután felöltöztünk, elsétáltunk egy nem túl közeli bárba, nagy nevetések közepette. Ez úgy egy óra tájban lehetett. Mikor a bárban a rendelésre került a sor, akkor vettük észre, hogy Tünde hiányzik. Nem gondoltunk semmi rosszra, nekem például akkor – talán a mélyemre merült józanság pillanatnyi felbukkanásában – teljesen természetesnek tűnt, hogy ez a rendes lány nem akar ilyen vadállatok körében maradni.

A bárt Maklári Tibi és én hagytuk ott legkésőbb, azután, hogy a többiek, két párba rendeződve, elmentek, s azután, hogy észrevettem, elhagytam az órámat. A szüleimtől kaptam ballagásra, tudtam, hogy nagyon rosszul esne nekik, ha máris elveszíteném. Amúgy sem volt túl jó a viszonyunk abban az időben, mert kiderült, hogy a csempészés miatt kerültük az iskolát – rosszul fogalmaztam meg: a csempészés nem derült ki, hála a Magasságosnak, csak az, hogy nem jártunk suliba három egész héten keresztül. De ez most nem fontos, csak húzom az időt. A lényeg, hogy megkértem Maklári Tibit, tartson velem, és visszamentünk az óráért a Tisza-partra.

Ahogy odaértünk a régi híd lábához, vagyis oda, ahol fürödtünk, rögtön megláttuk a ruhakupacot. Először azt hittem, valaki ugyanazt teszi, amit mi tettünk pár órával azelőtt, de Maklári Tibi rögtön észrevette, hogy ezek Tünde ruhái. Én abban a pillanatban kijózanodtam, kiabálni kezdtem a lány nevét, de senki nem válaszolt. Tudtuk, hogy nem lehetséges az, hogy visszajött volna fürdeni, vagy meztelenül ment el; csakis az lehet az egyetlen magyarázat a ruhakupacra, hogy ki se jött a vízből!

Az volt a legszörnyűbb pillanat az életemben.

Előző oldal - Következő oldal

Netkötet Program - Irodalmi Rádió