Kinek is mondom...?
(a fene se tudja)

Kaszálok. Inkább csak fűt nyesek –
a növényi dac, s a csorba, ócska penge
nagyjából egyformán élesek.
Harcos akarásom is hiába fentem,

nem fényesedett az indulat,
talán engemet is verni, verni kéne,
hogy elhiggyem végre dolgomat:
földre kell kaszabolnom udvarnyi rétem.

Kaszálok. Inkább csak úgy teszek –
elhajol a zöld, és visszanéz felállva,
a virág még külön integet,
de behúzza szép fejét száras nyakába.

Kaszálok. Hát persze, fűt nyesek! –
mondom a szomszédnak kérdő köszönésre,
s mint akinek most jött ingere,
besietek gyorsan, hagyom az egészet.

(Most, hogy titkon kinézek – eltűnt a szomszéd? -,
a virág még mindig integet.
Kimegyek, folytatom, markolom a rossz nyélt;
kaszálok. A többit ismered!)

 

© Kállai Emőd, 2006.