Kopár hegyvidéken
Szürke sziklák között,
Hová emberi lény
Sohasem költözött,
Hol nincsen madárdal
És virág sem virul,
Él a főnixmadár
Mindig társtalanul.

Tekintete gonosz,
Pillantása vádló,
Világ-gyűlölete
Sose megbocsátó.
Pusztítani, ölni,
Ez a léte célja.
Ember, állat, virág,
Mind megannyi préda.

Utolsó éjszakán
Vad gyűlöletének,
Szörnyű lángja lobban
S szárnyai elégnek.
Teste hamuvá lesz,
Végzete eléri,
De ott az új madár,
Ki jön helyet cserélni.

Hát örökké tart majd
E gonosz óra?
Hát senki sem figyel
Belső hívó szóra?
Minden ember tűri
Gyötrő kín-igáját?
Hát egy sincs, ki kioltsa
Kénköves lángját?

De igen! Mindig van
Ki félelmét legyőzi.
Ki bátorságot merít,
És hitét megőrzi.
Felveszi a harcot
Óriás túlerővel,
Szembenézni vésszel,
Indul emelt fővel.

Igen. Tán köztünk él,
Bár senki sem ismeri.
Létét homály fedi,
Neve sincs még neki.
Talán egy kis ember,
Szavát sem hallani,
De ha eljő a nap,
Ő lesz, - a Valaki.