Némán sétálok a zörgő
Avarban, s lelkemre
Komor bánat telepszik.

Visszaidézem magamban a fényt,
S itt belül, reszkető
Fájdalom növekszik.

A hűvös szélben szorosan
Egymáshoz simul
Két árva falevél.

Csókot lehelve búcsúznak,
Még néhány perc...
S már egyikük sem él.

A napkorong sápadtan
Bámul messzi, nedvező
Hegyeken túl.

Lassan leszáll az est,
S párakönnyet ontva,
Halkan a földhöz simul.