Jaj, apu, hányszor, hányszor kell még elsirassalak?
Szeretni akarlak és haragot érzek, mert elvontad tőlem magadat.
Kiterítettek egykedvűen, és a lelkem jéggé dermedt, megfagytak könnyeim.
Nem voltam melletted, a kezed nem a kezemben hűlt ki - talán ezért
haragszom rád olyan nagyon.
Messze voltunk egymástól, mikor utoljára láttalak, nem találtunk szavakat, mik hidat verhettek volna közénk.
És most már örökké megmarad a távolság,
mert nincs karod, hogy megölelj, lábad, mi hozzám lépne,
szád, hogy rám mosolyogjon,
és hol a szemed, mellyel szép szelíden rám nézhetnél?
Nem vagy, így nem tudsz megbocsátani, és én sem bocsáthatok meg neked, mert a béke hűvös-zöld olajágát nincs hova elküldeni.
Hideg a kő sírodon, és nincsenek elég forró könnyeim,
hogy megolvasszák a jégréteget, mit közénk emelt a halál.
És most már hiába a sírás, mert az akkor el nem sírt könnyek többé nem segítenek.
Talán, ha tudok sírni, megőrizhettelek volna úgy, ahogy élőként velem voltál.
Most már csak halottként hordozhatlak magamban, nincs többé, aki megbocsássa bűneimet.
Ó, ha tudnék hinni a mennyországban!
Elképzelem, amint fenn ülsz a menny tetején és szelíd-szomorúan visszanézel rám.
Ugye, ott már semmi se fáj?
Látod, nem tudtalak eléggé szeretni, mert magamat sem szerettem.
Talán, ha elég erősen szeretlek, megtarthattalak volna. Nem tudom.
Te tudod, ugye? Te már bölcs vagy, a halottak mind bölcsek.
Csak mi, élők vagyunk vakok és ostobák.
Nézz a szívembe mindent látó szemeiddel, és szelíd kézzel oldozd fel a lelkifurdalás görcseit!
Az oxigénnel együtt ki- és belélegzem hiányodat. Itt vagy. Hiányoddal vagy jelen.
Elolvasok egy verset, és a sorok mögött felfénylik szemed.
Bekapcsolom a tévét és minden koporsóban téged látlak, eszembe jut a temetésen látott furcsa, kékes árnyék az arcodon.
Vásárolni megyek és kezem megindul a zselés doboz felé - neked vinném, ugye szereted?
Ok nélkül könnyezem és magammal együtt mindig téged is siratlak.
Itt vagy velem az álmaimban, a bátortalan kézfogásokban, hirtelen jött rosszkedvemben, mindig és mindenhol.
Most már szavak nélkül is jól megértjük egymást.