| A nagy túlzást szeretném kitalálni, |
| valamit, ami lángba borítja fejem. |
| Vagy éppen a teljes fagyot, vagy akármi |
| más állandó őrületet, hogy végre nyugalmam legyen. |
| Tiszta lökést, hogy egyetlen óriási |
| ugrással átszakadjak a kék mennyezeten. |
|
| Repülést, odaadást, végső álmot; |
| Vagy olyan zuhanásokat kívánok, |
| mint a hullócsillagoké. Mert szörnyű este lett, |
| mióta minden fölismerés megártott |
| s a piszkos kísértet fölöttem lebeg. |
|
| a lemondás tüskésdrótjaiból: |
| ájulásból zúduló fényre bukni, |
| hol kérdésre nem kérdés válaszol; |
| és tenger helyett nem zöldes, ujjnyi |
| tócsában fürdet e fölösleges pokol. |
|
| De hogyan? mindig ugyanez a dallam. |
| Mikor lehet? csak ez csattog-dörög. |
| Elindulok, és szürke fal van |
| köztem meg a sárga mennyország között. |
| De lendületét úgy őrizem magamban, |
| mint futás emlékét a szélütött. |
|
|
