| Éhesen nézem a Tisza-vizet: |
| egy túlvilági konyha ablakába integetni? |
| a túlmesszire kóborló gyereket? |
| A lidérceknek úgyis hiába kensz |
|
| Emlékszel? a lámpa mindig égett |
| valahol egy földi házban, |
| ott szidtál, kiabáltál rám |
| a tűz mellett és én nem csodáltam. |
| Nem csodáltam, de most dermedten |
| hogy élhet a földön ilyen gyámoltalan lény, |
|
| Mehetek most, nézd, akármennyit, |
| viheti az éhség a lábamat, |
| se holnap, se holnap után |
| nem állok meg a hold alatt. |
| Nem érhetlek utol, akárhogy |
| töprengek, akárhogy igyekszem; |
| körbe járok a jövőn, akár a kikötött |
|
| Körbe járok, mert körbe járnak |
| fejem fölött a menny érckövei: |
| de a mindenség akart itt szétpillantani. |
| Szerettem volna látni én is |
| a csillagokra kiterített emberi tájat, |
| most csak a szelet látom: húzza, cibálja |
|
|
