| Most nem gondolok a halálra, |
| inkább az elragadtatásra, |
|
| a tavasz fű-irgalmára, csöndre, |
| tested lombjait verő időre. |
|
| Meszes holdig sustorgó nyárfa, |
| csapódj rá agyagkoponyámra, |
|
| hajtsd ki a nyomorék szörnyet, |
|
| ujjaiddal szorítsd a számat: |
| ne reszkessek, ne kiabáljak, |
|
| csak a fény-gejzíreket lássam |
| ránk-gyűrődő éjszakánkban, |
|
| csak a szíved a gödörrel szemben |
| lobogni mindig szelesebben, |
|
| a pünkösdi éjt, ami rám vár, |
| álmot a vörös ég falánál, |
|
| lovakat, lovakat álmodom én: |
| merednek homokdomb tövén, |
|
| nikkel-fehéren megiramodnak, |
| porban, sugárban forognak. |
|
| Élni akarok sikoltó nyárban, |
| most, hogy botlódva rádtaláltam |
|
| sosem hitt remények között – |
| nem rothadni a szemét között, |
|
| összecsukódva, összemarva, |
| dicsőségem is megtagadva. |
|
| Adj kenyeret, adj inni megnyiló |
| testedből, kavicsos folyó. |
|
| Milyen könnyű a leheleted, |
| léggömbként viszi a mellemet, |
|
| kis asszony, virradat, ős kísértet, |
| csak én vagyok az ellenséged, |
|
| a föld szájához odacsaplak, |
|
| szerelmem! utolsó zászlóm, |
| lengj a rommá-lőtt házon. |
|
| Mint kőhöz vágott cserepet, |
|
| egyenként: a kart, a lábat, |
| ágyékot, két izzó tüdőszárnyat, |
|
| lelkemet is vak szökés közben |
| olvaszd át vergődő tűzben. |
|
| Válladon fogaim jelvénye: |
| essünk göröngyök örvényébe, |
|
| ha ez a csillag szétszakít, |
| villogjanak a csontjaink, |
|
| ha ez az áldomás lerombol, |
| kiszállunk mi a bronzharangból, |
|
| sorsunk rejtélyes jövőnkből |
|
| Húsodból, vérem félhomályából |
| olajkút-robbanása lángol, |
|
| torkomra fogom a körmeidet: |
|
| fojts meg vagy szülj újjá engem |
| minden átokban, minden percben. |
|
| Anya vagy: fészek, út, virágágy. |
| Vassal, bottal ki űzött hozzád? |
|
| A sötétségből visszajöttem, |
| esők sörénye a szememben, |
|
| szél ordít, recsegnek erdők: |
| gyerek vagyok, mint minden felnőtt, |
|
| most újra levetve előtted |
| tízezer jégkori esztendőmet. |
|
| Most nem gondolok a halálra, |
| inkább a nyakad sziklájára, |
|
| hajadra, ahogy kátrány-éj alól |
| szőkén és forrón kihajol: |
|
| napkorong szikkasztó csóvája, |
| süss, tajtékozz be a szobámba, |
|
| itt vagyok sár tapad hajamban, |
| adj rám csattogó inget, föltámadtam. |
|
|
