Se nappal, se éjszaka

Felhőbe ugró házak,
de minden kövük idegen,
minden ajtajuk műmárvány-lépcsőjük,
fehér ablakuk idegen.
Jóllakott, sebes utcák,
de minden telefonfülkéjük idegen.
Fényűző parkok, rezes kastélyok a hegyen,
de minden fájuk,
száraz levelük idegen.
Nők fogják a kezem és mosolyognak,
de minden ízük idegen,
sóhajuk, macska-nyújtózásuk.
A kohó-szörnyek vasbelei között
rozsdásodó vén templomok
harangütése is idegen.
Az autópályák
fülsiketítő átlókat vésnek a földbe,
az autópályák
egymás fölött és egymás mellett morognak,
de minden kigyújtott lámpaoszlopuk idegen.
Rágom az átlátszó kenyérszeleteket
az idegen acélsasok alatt,
a fekete német sasok alatt,
ahogy kiterjesztik szárnyukat az emlékműveken,
és nem tudok elaludni,
hallom az idegen szavakat
villamoson, sör mellett éjszaka,
és nem merek elaludni
se nappal, se éjszaka.


Hátra Kezdőlap Előre