| Megette hajadat a síkság, |
| végighúztad szoknyád a nádasokon, |
| szikeseken. Én, lenyúzott, öreg fűzfa, |
| nem hajlok, nem rügyezek, |
| esők hajtanak rajtam zöldet, |
| gazdag penészt a kérgemen: |
| valahol, szürke messzeségben. |
| Komor vagy ragyogó vagy ott |
| Fogaidon éppúgy játszik a tűz, |
| mint itthon, velem nyújtózva az ágyon, |
| elragadtatásunk prémei alatt? |
| Kibontja-e övedet a szél, |
| Másként illatozhat már a nyakad, |
| más cipőkbe bújik a lábad, |
| Mit látsz házadból kitekintve? |
| Mit látsz gyönyöreid ablakából? |
| Hármas agancsú szarvasok vonulnak |
| inni a szemöldököd alatt, |
| erdők és oszlopokra tűzött lókoponyák |
| zene közben, szerelem közben? |
| Part meredélyén állsz, – eltűnőben. |
| A nyitva hagyott ajtón veszélyes levegő |
| ömlik be utánad. Kiszáradtam. |
| Föléledtem. Látom árnyékodat |
| ágyam fölött a mennyezeten. |
| Ne gyere vissza. Gyökerezz le a messzeségben, |
| borítsd be hajaddal a lapályokat, |
| Nekem elég az itthagyott. |
|
|
