| Emlékszel, eddig hogy szaladt? |
| Tíz éve: először láttam kezed |
| először tévedt szemem a zöld |
| Vársz és nézed az idegen föld |
| mozgását: horpadásokat, homok-kúpokat, |
| elrejtőzve önmagad elől is. |
| Nem lépsz ki szenvedélyedből, |
| mindent egyetlen kútba dobva. |
| Hogy sírtál, mikor nem szerettelek, |
| mikor szerettelek – fehér kézzel, |
| piros bőrrel: fekete hajaddal |
| a párnákat, székeket elöntve. |
| Jobban habzott érted a szívem, |
| most véres szempillákkal hunyorgok. |
| berozsdásodtak a ház kilincsei, |
| a zárak sírnak, mint a fiúnk. |
| Messzire sodortak téged az utak. |
| Azelőtt te vágtad le a hajam, |
| te mutattad fejem a tükörben: |
| férfi voltam veled, boldog láng. |
| Reggelente még aludtam, mikor tejet, |
| kenyeret hoztál az ágyam mellé. |
| Te szoba földjére kifolyt tej, |
| sárkeményre száradt kenyér! |
|
|
