| Elhagyójának az elhagyott |
| Fény-részegnek a sötétség keresztjén |
| vér-doboló fülnek, más szívével táncolónak; |
| káprázónak a verembe-esett, |
| vércsének a sárba-temetett kő? |
| irigységéről, gyülöletéről? |
| Beszélni a hallgatásról, a hallgatózásról? |
| Vagy kőhegyű, tollas nyilakat mondani, |
| baltákat és legörgetett sziklákat, |
| agyagosakat, alvó vízűeket: |
| házakat és szemeket elmosókat? |
| Lovakat, vadult sörényűeket, |
| melledre ágaskodó vaspatákat? |
| Valamit mondanak körmeim, |
| beleim hajnalig beszélnek, |
| hajszálaim lecsüggve suhognak, |
| bőröm pattogna, mint a dob, |
| koponyám kopogna, mint fahíd, |
| te elfutott, te elfelejtő, |
| te házadból kimászott csiga, |
| a mészház most zeng üresen is, |
| csontjaim hívnak tűzön ropogva is: |
| ide vissza, hol egy-melegben, |
| egy méh napja alatt sütkéreztünk, |
| egy méh vérébe és zsírjába, |
| vissza, csapzott, kimeredt szemű földönfutó, |
| az én fáim, napfölkeltéim közé, |
| vissza az idegen iszap-karok közül. |
| Gyere négykézláb a pusztán, |
| arcodban a nagy lapály szemetével. |
| déli tébolyodottságával várlak, |
| szüntelenül töredező, fekete |
| te szökevény-pillantás, te kiváncsi öl, |
| a legmagasabb dombon ülve várlak, |
| gyerek-tenyérrel, gyerek-feledéssel, |
| a látóhatár szélén lobogjon föl hajad, |
|
|
