| „Édes Jóska” – így kezdődött |
| | akkor a telefonbeszélgetés, |
| | aztán sok csapzott, lenyelt szó után |
| megint a vér- és idegolvasztó „édes Jóska” |
| | a te nehezen-nyíló, világvégi torkodból |
| | és én megint ott remegtem előtted, |
| | csak a telefonkagyló hang-íze |
| | újra kibomlottak előttem a szerelem |
| mint a tengerek messzeségéből |
| | Később megint gyanakodni kezdtünk, |
| | szöktettük szabadságunkat, |
| | és rideg, éjszakai égitestek |
| között bukdostunk dideregve, |
| | abba a fölkutathatatlan jégtorlódásba, |
| | mit odaadásnak vagy „semminek” |
| | azok az eleve elveszettek, |
| | kiket kiégetett-szemű istenek |
| | valami kozmikus anyaméhből, |
| | honnan örökké habos-zavaros |
|
|
