| A lángszóróval kormosra égetett ukrajnai |
| | parasztházak és Hölderlin ódái sose fértek meg |
| | és Beethoven zivatar-sodort üstökét se tudtam |
| | egymás mellé tenni. A meggyalázott és elégetett |
| | ószövetségi nép millió és millió |
| fia-lánya se állt össze a szívemben |
| | Kant transzcendentális ideálizmusával. |
| | Egy zenéből, költészetből, filozófiából |
| és vérből, fönnhéjázásból |
| | sugár-finom agyú fajta kavart föl |
| | bennem hol dühöt, megvetést, |
| | annyira lángelméjű gyermek-lény |
| | Trakl, Mozart, Klee, Heidegger. |
| | A mindent megvilágító Nietzsche? A gyöngédség |
| | és a villogó eleganciával végiggondolt |
| „Az ember az, amit csinál magából.” |
| | Szétválaszthatatlanul összekeveredtek benne |
| | meg a perzsa nagykirályok. |
| | míg sirva rá nem borult a fiákkeres ló |
| | Ezerkilencszáznegyvennégy |
| | papagáj-bírája elé. A halál már belenyomta |
| | mind a tíz ujját az arcukba; |
| szorongatták a nadrágjukat, hogy le ne csússzon. |
| | „Az a fölfogásom alakult ki, hogy a Führer az emberi |
| történelem legförtelmesebb gonosztevője” erőltette |
| | Voltak nála gyarlóbbak és erősebbek, |
| | de férfiként reszkettek ott egytől-egyig. |
| | A hisztérikus, berekedt bohóc |
| mind akasztófára, henteskampóra, zongorahúr-végre |
| A zongorahúr lassan vágja át |
| | az izmokat, ereket, idegeket a nyakon. |
| | Nem tudom, a németek faragtattak-e |
| eltört nyakcsigolyájuknak, utolsó verejtéküknek, |
| | sírva elpattanó szemgolyóiknak. |
| | Mert a legnehezebb meghalni. |
| | egy láthatatlan igazságért, mikor |
| | a torok csak még egy korty fényes levegőért, |
| | csak még egy töredék képért, |
| | csak még egy utolsó szemcséjéért remeg. |
|
|
