„Estve siralom, reggel öröm…”
Textus Zsoltárok 30:6.
Az egész természet egy ollyan játékszín, amellyben szüntelen változnak az emberi dolgok. Ugyanis most a nap mosolyog és fényesen emeli ragyogó súgárit fejünk fölött; és pompásan jön ki a mennyei hajlékokból: majd egy komor és vak éjszaka az ő fekete homályával, gyászos öltözettel von be mind magunkat, mind a körűlöttünk lévő dolgokat és egy legcsendesebb nappalt legirtóztatóbb mennydörgésekkel és villámlásokkal rettenetes éjszaka váltja fel. Tavasszal füvekkel és virágokkal, és bársony színt játszó palásttal van bevonva: télen általmenvén a hideg szelek elveszik a gyönyörű mosolygást; a reá közelgő halálnak halavány sárga színe festi be az egész természetet, nem látunk akkor egyebet száraz töviseknél. Ahol azelőtt gyönyörűséggel legeltettük a mi szépet kívánó szemeinket, most ott irtózás veszi körűl, látván azt, hogy most az egész természet vidám ábrázolatból halavány színbe öltözött. Azok az élőfák, amellyek szélesen kiterjedő ágaik alatt hűsítő pihenést adtak az ellankadt útasnak: most leveleiktől megfosztatván mezítelen tagokat mutatnak; és amelly bércekből a patakok zúgottak; most ott a vadállatok rettentő ordítása tölti be a térséget. Eképpen változik az egész természet, nem lévén benne semmi állandó, sőt mi magunk is külömb-külömbféleképpen változunk az idők változása szerént, mert az élet ollyan tenger, amellyben az örömnek és gyönyörűségeknek vizei találtatnak: most majd ollyan elapadt kútfő hely amellyben semmi gyönyörűségekre nem találunk, hanem csak a bánatnak és keserűségeknek mocsárjaira. Most azt szemléljük hogy van édes apánk, anyánk akik minket hív dajkálkodásukba tartanak: majd meg azt látjuk hogy előlünk eltűntek, és a mord halál prédáivá lettek, egyszóval amint a szent leckében van „estve siralom, reggel öröm”. Ímé, tehát illyen külömbféle színekkel van kifestve az élet táblája is, ez az a külömbféle színeket játszó játékszín, amellyel én most tielibetek terjesztek.
Jertek tehát, vizsgáljátok meg velem szorgalmatosan, hogy felkiálthassatok Szent Dáviddal: „Óh Uram! melly csudálatosak a te dolgaid az emberekhez.”
Hol jó, hol rossz állapotban érkezik hozzánk a szerencse, ollyan igazság ez, mellyel körülünk minden tapasztalhat. Ugyanis születik a kisded és egyszerre nyitja fel szemeit mind a világ látására mind a sírásra: de amelly könnyek csak póstási azoknak a nyomorúságoknak amellyek ide hátra őreája várakoznak, és azok csak első zsengéi azon siralomérzéseknek, amelly egész életét el fogja borítani. Majd csakhamar azok az emberi mosolygások s gyermeki örömök letörlik a csecsemő könnyeit, felébresztik az ő érzékenységét a körűlöttünk levő gyönyörűségekre: eszerint tehát estve siralom, reggel öröm: a gyermekre nézve is.
A gyermekség után az emberi idő hasonló külömböző színekkel áll elő. Ugyanis a gyönyörűségek és bánatok osztják fel ennek részeit, szakaszait; az egészség, a betegség, a szerencsétlenség, a sokféle atyafiság, és barátság öszvetalálkozásából következni szokott keserűség és öröm: ezek azok a változó színek, amelyekkel van festve az emberi élet sokféle ábrázatja. Építi az ember éjjeli és nappali szorgalmatossággal boldogságának bástyáját: de ennek fundamentomi szüntelenül ingadoznak; öszvegyűjti a sok gyönyörűségeket de egy véletlen történet hirtelen széjjelveri azokat. Magas helyen építi az ő jó lakhelyét amellyben nyughasson mind ő maga, mind maradéka: de egy láthatatlan kéz széjjelszórja azt is. Terjeszti, szaporítja gazdagságát, de hirtelen szárnycsattogással elrepül, egyéb a reménységnél nem marad, melly megvigasztalja őtet; egyszóval itt is estve siralom, reggel öröm.
De vajjon hát csak azért teremtetett az ember, hogy eképpen hányattasson a világon? és hogy illyen játéka legyen a szerencsének? Azért teremtetett hogy egy darabig itt a földön ki legyen téve a nyomorúságos szélvészek történeteinek, és hogy esztendőről esztendőre nyomorogjon a nyomorúságok rabláncai között? mindaddig, míg végre elrongált testéből nyomorúlt lelkét a halál a semmiségbe visszahívja? Éppen nem! hanem a bőlts Isten rendeli ezeket, aki a világosságot és sötétséget formálta, s tőle származik mind a jó, mind a gonosz.
Úgy dehát az Isten végtelen jó? mért nem közli hát a maga jóságát a maga teremtéseivel? ezen gyáva halandókkal? Így akarván eszekre adni minden velem egy sorsú bűnös embereknek, és nyomorúságban levőknek, hogy bőlts okai vannak a Teremtőnek azokban a változásokban amelly alá vetette az embert. Tehát ezekre figyelmezzetek!
Először: Hogy az Isten ugy bánhat velünk mint akarja, mert avagy mondhatja-é a sár a fazékosnak: miért csináltál így engemet? Kicsoda szab törvényt a Mindenhatónak? Hiszen teljes hatalma van az ő teremtésein, vajjon hát igaz jusson panaszolkodhatunk-é őellene?
Éppen nem, mert sokkal többek azok a gyönyörűségek, amellyekben örömünk vagyon, és hogy azt elhiggyétek, ne hallgassatok a romlott vérű emberekre kik szüntelen panaszolkodnak a világi élet ellen; ne hallgassátok ezek kárvallottakat akik a nyomorúságokban fetrengvén még születéseket sem irtóznak megátkozni. Ne hallgassatok azokra, ne kérjetek azoktól tanácsot, akik minden társaságot és barátságot megvetvén remetékké lettek, akik sírnak ugyan a sírókkal, de nem örülnek az örülőkkel és vígadókkal.
Törűljétek ki azért az emberi nemzet lajstromából mindazokat a nyomorúságokat, mellyek az ember lelkét terhelik és gyötrik; mert sokan vannak ollyan emberek, [akik] elcsüggedvén valami nyomorúságban, élni sem kívánnak. De ellenben törüljétek ki a gyönyörűségek száma közzűl azokat, amellyek vétkesek, és amellyek az ártatlansággal és virtussal meg nem egyeznek, és amellyeket a lelkiisméret kárhoztat. Azonban számláljátok fel azokat a gyönyörűségeket, amellyeket szül a virtus, és amellyek teremnek az igaz szív és a szíves barátság felséges mezején; azokat a gyönyörűségeket, amellyek befolyván a lélekbe azt pallérozzák és nemesítik, amellyből lesz aztán, hogy ennek kedvellői kegyesek levén, a szegényt megsegítik, a mezítelent megruházzák, az árváknak atyjai, az özvegyeknek pártfogói lesznek. Számláljátok fel azokat a felséges isteni virtusokhoz hasonló örömöket, amellyeket tölt az igaz keresztyén szeretetébe s azzal való társalkodásba és az ő szent beszédének hallgatásába: nagy öröm ez! és mindmegannyi ékesség az igaz keresztyén ember lelkén.
Ezeket az örömöket számláljátok és vegyétek fel és vegyétek gondolóra, előre jól megvizsgálván: bizonnyal, ha igaz ítélők vagytok; némúltok és nem nyitjátok fel szátok a szent Isten ellen való panaszkodásra, mert sokkal többek a mi örömeink, mint a mi siralmainknak napjai. De azt kérditek talán: hogy miért nem állandók ezek a gyönyörűségek? és miért zavarodnak össze sokszor a kegyetlen keserűséggel? Én pedig azt kérdem: miért zavarjátok magatok önként össze?
Ez az én beszédemnek második része az élet viszontagságai felől.
Másodszor: ugyanis mi közönségesebb dolog, mint az, hogy a legboldogabb emberek önként lesznek boldogtalanokká, és hogy sokan maguk szereznek olly fájdalmakat maguknak, amellyek alatt keservesen nyögnek, és amellyekben siralmas fohászkodásokat bocsátanak a szent Istennek zsámolyához. Tekintsetek csak be azoknak a nyomorú ifjaknak laistromába, akik az ő henyélések, bujaságok miatt lettek a nyomorúságok kegyetlen áldozatjává s örökös martyrokká: majd megtapasztaljátok akkor, miképpen rohan az ember nyakra-főre a bajok forrására. Azt mondja egy régi bölcs, „nagy igazságtalanság, úgymond, hogy az ember lehet bűnös”; mert ha azelőtt az ember egynéhány esztendőkkel legjobb egészséggel bírt is, és vidámság ragyogott az ő orcáján s az öröm a vérrel együtt csergedezett az ő erében: de csakugyan a fájdalmak nyilait hordozta testében és mikor ezek kiütnek, nincsen tagjában semmi épség, hanem megháborodván tagjai, nem nyughatik az ő előbbi bűnének miatta, és íme még az illyen ember panaszolkodik így: „estve siralom”. De majd derül az ékességgel meg is kedveltető hajnal, amellyben azonnal örömre fordúl siralma.
Csudálatos isteni munka! avagy zúgolódhatik-é ellened valaki, holott te nem hagysz a nyomorúságban soká fetrengeni senkit. Látjuk tehát, hogy nem szüntelen való a nyomorúság, mert ha azok szüntelen tartanának, így panaszkodhatna az emberi nemzet: „Miért adatott a világosság a nyomorúltaknak?!” – Mellyik erős szívű ember nem rogyna le az ínségeknek terhe alatt? és hol van az a békességes tűrés, amelly nem zúgolódna? Jól tudván tehát az Isten, hogy gyarló a mi voltunk, nem ostoroz mind szüntelen, hanem megváltoztatja a mi sorsunkat úgy, hogy estve siralom vólt, reggel öröm lészen. – De hát örömünk mért nincs örökké tartó? Jól rendelte azt az isteni felség, hogy a gyönyörűség öszvekavart légyen a nyomorúsággal, mert hiszen ha sok örömünk vólna, sohse is kévánkoznánk erről az alacsonyság helyéről, a földről, a dicsőség helyére, hanem mindig itt ohajtanánk maradni és itt örülni. De csakugyan légyen ámbár a világ édes, függjenek csak az ő nektárt okádó emlőin a világ fiai, mégis vagyunk ollyan kegyes emberek, akik azt megutálva, kívánják elhagyni.
De légyen bár ollyan kegyetlen rabtartó aki szűntelen erős munkával kínozza, mint a kegyetlen sors valamikor az izraelitákat, mégsem kívánkoznak a szolgálat házából a földről a szabad Kanaánba, a mennyek országába; és légyen ámbár kegyetlen tigris, fenyegessen dühös mormolással, mégis némellyek nem kívánják elhagyni. Ugyan hát ha így sem kívánnak megválni tőle, mi lenne belőlök úgy, ha folyna a főld tejjel, mézzel és ez ha gyönyörűséggel mindég teljes volna, úgy bizonyára imádnák az emberek ezt a világot, csak hogy itt maradhatnának.
De, keresztyének, hát mi csak a világért vagyunk teremtve és nem a jövendő életre nézve? Éppen mert a mi hitünk egyedül való fő java a Krisztus, nem kell hát a világi hiábavalósággal megelégedni, mert vajjon micsoda is szaggathatná el azokat a ragadós láncokat, amellyekkel a világhoz vagyunk köttetve, a szűntelen emberi változással együtt. Szenvedjük hát el az Úrnak mireánk bocsátott csapásait és jusson eszünkbe hogy mikor nyomorúság alá vettettünk, ne ragaszkodjunk ahhoz a szerencsétlenségeknek mocsárjához, a világhoz, hanem utáljuk meg az itt levő gyönyörűségeket és szűntelen a virtusok gyakorlását tegyük fő célúl, sirassuk meg e nyomorúlt világon tett gyarlóságainkat.
Sírjatok ti, idők terhei alatt meggörnyedt öregek, és ti középidejű férjfiak, sírj te ifjúi rend, sírjunk mindnyájan az eddég elkövetett bűneinkért; mondjuk ezt tántoríthatatlan szavakkal: Világot, e rút kevély pávát megutálom, Tövis koszorúmba mert jót nem találtam. Ne engedjük már magunkat ezután megcsalattatni e világtól, hanem ennek csalogató édességéről lemondván járjunk az Urunk útán. Mivel pedig ezt magunktól véghez nem vihetjük, te igazságtalanságnak gyűlölője és igazságnak tántoríthatatlan fejedelme, Édes Atyánk a Krisztus Jézusban, aki erőtlenség alá vetetted az emberi nemzetet, adj olly állhatatos és mindent könnyen kiállható szívet, hogy ha nyomorúságok érdekelnek bennünket, el ne csüggedjünk, hanem tehozzád és nem másokhoz folyamodjunk.
Adj továbbá a mi kezünkbe ollyan kulcsot, mellyel bátran megnyithassuk a te lakóhelyedet, ahol nincs nyomorúság, nincs siralom és szomorúság, hanem vég nélkül való öröm. Ámen.
Óh Uram! mely… – Zsoltárok könyve 66:5.