Este lett, mire minden gépet eltávolítottak a férfi ágya mellől. Ahogy Marih elnézte, rácsodálkozott, hogy még betegségében is milyen gyönyörű hosszúkás, gyöngéd, mégis oly markáns arca. Érezte azt is, hogy meg fog gyógyulni.
Aztán szótlanul fogták egymás kezét. Nagysokára Hiram törte meg a rájuk boruló csendet azzal, hogy kérte Mariht mesélje el neki, mi történt, mert ő semmire nem tud visszaemlékezni, csak arra, hogy óriási forróságot érzett, de hogy utána mi következett azt már nem tudja.
Marih mosolyogva simogatta a kezét és nyugtatgatta, hogy most már minden rendben, aludjon, majd később mindent elmesél neki.
A másnapi vizitnél a főorvos megörvendeztette őket azzal, hogy Hiramot pár napon belül át fogják szállítani a lakóhelyük kórházába. – De ne aggódjanak, nem marad ott sokáig, mivel hamar meg fog gyógyulni. – Ez óriási örömhír volt a számukra, ami az utóbbi hetek borzalmában végre a remény fényét hozta vissza az életükbe.
A tavasz hófehér menyasszonyi ruhába öltöztette a gyümölcsfákat a kertekben, amikor elhagyhatta Hiram a kórházat. Betegségébe komplikáció lépett fel, s az orvosok már lemondtak róla, de aztán mégis jobbra fordult az állapota és az egész rettenet már csak a múlt ködén keresztül létezett a számukra.
Egy szép nyári délelőtt otthon a teraszon ültek, amikor a postás csengetett. Ajánlott levelet hozott Hiramnak. Az állt benne, hogy a teljes kártérítésen túl, még egy kéthónapos nyaralást is felajánl a repülőtársaság, kísérővel. Utazhatnak bárhová, ahová
Amikor leszállt az este Marihval együtt lázasan böngészték át az utazási irodák prospektusait és ajánlatait. Éjszaka lett, mire eldöntötték, hogy hová utaznának el szívesen. Aztán lefeküdtek, de Marih szemére nehezen jött az álom. Amikor elaludt, megint abban a furcsa álmában találta magát a lángnyelvekkel körülvett kupolateremben. Most is ott állott a hármastrónus, de most nem aranyból, hanem megkeményedett koromból volt a rajta ülő óriásárnyakkal. Körülöttük villámok cikáztak, és akkorákat dördült, hogy beleremegett minden. Az árnyak valamin veszekedtek. Mariht ez a látvány nagy félelemmel töltötte el. Aztán meglebbentek a termet körbefogó lángnyelvek és a terembe betódult az a sok csúnya kis lény, akikkel első ízben találkozott. Erre azonnal megszűnt a dörgés, villámlás, síri csend lett. Az a csúf kis lény, aki korábban kiemelte lelkének energiapontocskáját, most nyugtatótag fonta körül, és azt suttogta, hogy ne féljen, nem lesz semmi bántódása. A három óriásárny azért mérges, mert előbb át kell adni Mariht az égi birodalomnak, aztán az alvilágnak, s csak utána rendelkezhetnek vele. Ezt nem akarják, ezért ez a nagy tombolás. Amint a kis lény ezt elmondta, máris beburkolta őt egy sűrű szmogszerű felhőbe és repült vele egészen a Hármasárnyak Birodalmának határáig. Mielőtt azonban keresztülsuhantak volna az energiarácson ami elválasztotta a mennyet az alvilágtól, előtte a kis lény elbúcsúzott azzal, hogy ő nem mehet tovább, de éppen ott jön egy fényes égi lény, s átadja Mariht neki. Így is történt. A fényes égi lény aki érte jött, a kicsike szelídség angyala volt. Első teendője az volt, hogy beborította Mariht egy csodálatosan szép fényes sugárral, amitől teljesen megtisztult, levált róla minden szenny, ami a Hármasárnyak Birodalmában rátapadt. Majd suhanni kezdtek egyre feljebb, a legfelsőbb magasságok felé. Útközben magyarázni kezdte a kicsike Szelídség, hogy a Teremtő a szerencsét és a boldogságot mindig kiméri az embernek. Soha nem engedi korlátlanul habzsolni, hanem picinyke darabokra osztja szét. Nagy darabot egyszerre soha nem mér, nehogy elcsapja az ember a lelkét. Marihnak tudnia kell, hogy kívánsága is csak azért hallgatatott meg, mivel Hiramot próba elé akarják állítani. Ha kiállja a próbát, a legboldogabbak közé fog tartozni, ha nem, elveszett! Ezért Marihnak le kell szállnia a
