Papp András az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2007. cím birtokosa. Csak néhány éve ismerem, de minél több írását olvasom, annál jobban gyarapodnak a számomra ismerős pillanatok életéből. Olyan pillanatok, amelyek a szerzőjük őszinte, szívből jövő gondolatait, érzéseit tükrözik. Nem tudnám írásainak egyetlen sorát sem megkérdőjelezni. S talán ez az, amivel nagy hatást tud gyakorolni olvasóira, hallgatóira. Természetesen mind e mellett ott találjuk a kultúra szolgálatában eltöltött több évtizednyi tapasztalatát, azt a több száz írást, amivel idáig fejlesztette szépírói stílusát és azt az olthatatlan szomjat, amit a klasszikus és kortárs irodalom iránt tanúsít.

Kritikusan őszinte alkat, hiszen ahogy e kötet előszavában is olvashattuk, nem tudott megbékélni egyetlen olyan politikai rendszer igazságtalanságaival sem, amelyben élnie kellett. Ezek az érzései adják az egyik alapot a kötetben található írásainak, de megtaláljuk mindeközben magánéletének nagyobb tragédiáit, élményeit is. Azért emelem ki a tragédiákat, mert András akkor tud kihozni mindent és a legjobbat írói-költői tárházából, amikor egy feledhetetlen veszteséget, fájdalmat kell felelevenítenie, írásban reprodukálnia. Ilyenkor és az esetek többségében kötött formák nélkül ömlenek a papírra gondolatai, mégis olvasásukkor, s akkor, amikor a szerző saját előadásában halljuk őket, ritmusos erővel csapnak le érzékeinkre a sorok.

Olyan ember alkotásait találjuk ebben a kötetben, aki már elmúlt 70 éves, s többek között ennek köszönhető, hogy a halál gondolata majdnem minden második versében jelen van. Annak ellenére, hogy nem egy hajlott hátú, szenilis, csak morgolódni tudó öregemberről, hanem egy, a humor mezején is helyt álló, a csinos lányok fülébe ma is bohémságokat suttogó, szellemileg teljesen aktív - ahogy írásai is mutatják - és lélekben örök fiatalemberről van szó. András tudja, hogy ő sem kerülheti el az egyetlen biztos dolgot az életben, tisztában van vele, hogy el fog jönni, mert számtalanszor látta már, hogy mások hogyan búcsúztak, szerettei hogyan távoztak. Egyik alkotásának írásakor úgy érzi, hogy megváltás lenne, ha már ő is köztük lenne, a másik írásának olvasásakor azonban megszólal a tenni és alkotni vágyás, az optimista remény, hogy még van miért élnie.

A szerző bizonytalan alkotásainak erejében és utóéletében is. Most azonban ennek a netkötetnek a megjelentetésével is azt szeretnénk bizonyítani, hogy Papp Andrásnak és írásainak helye van a mindenkori magyar irodalomban, hiszen egy olyan életműről van szó, ami sokaknak - többek között ezen ajánlás írójának is - felejthetetlen olvasmány-élményeket adott, s reméljük, hogy még többen érzik ezt és vallják majd a jövőben is.

S mivel megemlíttetett a jövő, engedtessék meg, hogy ajánlásom a címadó vers utolsó soraival zárjam, amelynek a mondanivalója örök érvényű, ma is helytálló, s a szerző személyében egy olyan embertől jön, aki már sokat aggódott hazánk sorsán, egy költőtől a XXI. századból:

"Légy optimista. Valaki biztosan eljut.
Mert Magyarország volt, van és lesz,
s ahogy a természet évente megújul,
úgy fog megújulni egyszer majd hazánk.
S, ha teszünk ezért összefogva,
eljön az idő, eljön az idő,
eljön..."

Zsoldos Árpád
az Irodalmi Rádió főszerkesztője