Tizennégy év kérdései

Miért nem tudok mindig mosolyogni?
Miért szomorú sokszor a szemem?
Miért nem lehet mindennek örülni?
Miért nem vagy már régen velem?

Lángoló tüzet hordoztál öledben,
Felgyújtottad vele a testemet,
Most már tél hideg van a közeledben,
Nyaramba elhoztad a telet.

Tizennégy éve egyre csak dermedek,
Hiába lángol felettem a Nap,
A sors hidegétől mindig szenvedek,
Talpam alatt a föld beszakad.

Zuhanok, zuhanok szörnyű sebesen,
Alattam hidegen ég a pokol,
Kezed simítását érzem testemen,
Szívem már attól is zakatol.

Veled fonódok össze mindörökké,
Átölel minket védőn az Idő,
Hidegen égve, örök szerelemmé
Szelídül szépen majd a jövő.

Megbékéltem már a keserű sorssal,
Sokszor még sírok, de nem lázadok,
Ő már várva-vár minden égi jóval,
S indulni hozzá, én kész vagyok.