|
Intelem
Ne sajnáld magad,
ha hozzád tapad
a nyomor,
hangosan korog,
ételért morog
a gyomor.
Neked se mindegy,
hogy merre is megy
vonatod,
jövődet hiszed,
hogy sokra viszed
holnapod.
Szeretni szabad,
de nem önmagad;
másokat,
békében élni,
csak jót remélni,
és sokat.
Már öreg a szív,
nem olyan masszív,
zakatol,
elfut az élet,
elér a végzet
valahol.
Marad egy emlék,
ki voltál nemrég
valaki,
sírod behorpad,
az idő korhad
odaki’.
Rövid az élet,
hogy milyen szép lett
rajtad áll,
hiába félted,
eljön majd érted
a halál! |