|
a Bugyrok dimenzióiba került, amit fal védett: „Én pedig beléptem, amíg jégkockából épült falhoz értem. Ott elindultam.” Itt gondoljunk vissza, „az Ősforrás határán túl” című könyvemre, amikor az Árnyfénylények a Bugyrok dimenzióiban a Fekete Lyukak megérkezését várják. Akkor is a Bugyrok dimenzióit védelmező fal egyik nyílása tárult fel, hogy berobbanhasson az a végtelen mennyiségű Fekete Lyuk, amelyek az „összes űrt magába foglaló régióból” a megsemmisült űröket, és Isten energiáiban összegyűlt lelkeket szállították ide. „Énok ezután azzal folytatja tovább, hogy a fala kristályból volt felépítve és a fal kockáiból tüzes lángnyelvek csaptak ki és fontak körbe mindent: ekkor félni kezdtem. Mégis beléptem a lángnyelvek közé, és keresztül mentem rajta. Ezután egy kristályból épült hatalmas házhoz értem.” A „hatalmas ház” nem más, mint az egyik Bugyor, amelybe bele kellett hatolnia, amit úgy ír le, hogy: „annak fala kívülről kristállyal volt burkolva, és körülötte a padlója szintén kristályból volt. A mennyezete olyan volt mint a csillagos ég, mint a tenger, és a villámok boltozata, és tüzes kerubok „Fénylények” járkáltak körülötte, és az égboltjuk tiszta volt, mint a víz. Lángoló tűz ölelte át a falakat, és a bejárata tűzben izzott. Amikor beléptem a házba, az forró volt, mint a tűz, és olyan fagyos, mint a hó. Belülről is lángoló jégtömbökből épült, és padlója is tüzes jégkocka volt: nem volt ott látható az élet örömének semmi jele: félelem szállt meg, és remegés fogott el.” Énok nem is írhatta volna le érthetőebben a Bugyrokat, amelyek a Fekete Lyukakban lévő tartalmakat fogadják magukba az Árnyfénylények segítségével. Azért szükséges az Árnyfénylények segítsége, mivel a Fekete Lyukakból kiömlő tartalmaknak nem szabad a Bugyrok mellé csöppennie, mert az nagy káoszt okozna. Hiszen |
|
némelyik tartalom hatalmasabb nagyságú űr, mint a mi Univerzumunk. Vagy pedig a különböző űrök lelkei. Ezért a Bugyrokba még az Árnyfénylények sem hatolhatnak bele. Minden alkalommal félnek, hogy ők is belekerülnek véletlenül valamelyik Bugyorba, mert akkor megsemmisülnének abban. Ez azonban soha nem történik meg, mivel a TEREMTŐ megóvja kedvenceit. És azután, amikor minden Bugyor megtelik, a lelkek energiáival tele töltött Bugyrokat mindegyiket külön egy, egy Fehér Korongú Erő magába szippantja, hogy a TEREMTŐ energiáiba szállítsa. Ezért különbözőek a Bugyrok feladata. Még egyszer megismételve, azok a Bugyrok, amelyek a lelkek energiáit fogadják magukba és megtelnek, csak egy Fehér Korongú Erő által kerülhetnek bele a TEREMTŐ energiáiba. Viszont, azok a Bugyrok, amelyek a megsemmisült űrök tartalmait fogadják magukba, lelkek nélkül, teljesen más összetételű erőkkel rendelkeznek. Olyan határtalan megsemmisítő erővel, hogy ami beléjük kerül, újra az Ősforrás fényes sugarává változtassák, hogy újra kezdődhessen minden. Énok a következőképpen számol be arról, hogyan érkezett meg ő is, az egyik Fehér Korongú Erőből, a TEREMTŐ birodalmába. „Íme! Egy másik házat láttam, amely nagyobb volt az előzőnél, és nyitott bejárata előtt álltam, mert a kapuja tárva, nyitva volt. Lángoló tűzből épült és minden kicsiny részében olyan csodaszép, hatalmas, fenséges, pompázatos és méltóságteljes volt, aminek nagyszerűségét, ékességének mértékét ki sem tudom fejezni. Beléptem a nyitott bejáraton a házba, amely lángoló tűznyelvekből épült és forró volt, mint a tűz, és hideg, mint a jég. A padlója merő tüzes jégkockából készült. Fölötte villám és égő csillagok ösvényei haladtak. Mennyezete olyan volt, mint a csillagok és villámok boltozata, ami szintén tűzből volt.” E sorok és a következő tartalmak olvasása közben gondoljunk arra, |
