Állunk az ünnep fénykörében

Ég nélküli csillagon éltünk
de felfűtöttünk kihűlt holdat
életterünk egyre tágul és
és közös dolgaink összefognak

s kifehérednek a feketék
égi tereken énekelnek
lelkük csillagról csillagra száll
s nehéz időkben itt teremnek

s együtt a Mesterrel a létben
az összegyűltek seregében
a lángot kézről kézre adjuk
állunk az ünnep fénykörében

emberöltőnként ismétlődik
itt ez a különös jelenség
hívja a földben szunnyadókat
az öntudattól megfosztott lét