Jóbi Annamária versei elé

E verseskönyv 53 verse a legkülönbözőbb ihletforrásokból fakad. Az öt ciklusra osztott versanyag összeállításánál a sokszínűség, a minél nagyobb változatosság elve érvényesült. Ez a szempont egyáltalán nem helytelenítendő, sőt bizonyos tekintetben hasznosnak látszik, árnyaltabbá teszi a gyűjteményt. Növeli a könyv értékét az arányos szerkesztés, az erős gondolatiság, a sorokat leheletfinoman átszövő érzékiség, szépség- és életszeretet. Jóbi Annamária azon költők közé tartozik, akik a hétköznapok közönyével a harmóniát, a szépséget állítják szembe. A kötet verseit átitatja a szerző megejtően lírai, ugyanakkor az értelem meggyőző erejével ható, mély vallomása életről-halálról, szerelemről-barátságról, magányról-közösségről. Azaz: a társadalmi és egyéni lét kis és nagy hullámzásaira érzelmileg-értelmileg hatványozottan fogékony ember keresi és fogalmazza meg a ma emberéhez méltó és elfogadható választ a létezés értelmének ezernyi kérdésére. Témáit elsősorban a mindennapi élet öröme, bánata, a szerelem, a szeretet és a természeti környezet szolgáltatja. Csak a sorstól kapott sérülések ragadják ki rövidebb időre ebből a körből. Ezek panaszra, lázadásra késztetik, máskor filozofikus gondolatokat, töprengéseket, jajkiáltásokat váltanak ki belőle. Jóbi Annamária nem használ megmerevedett közhelyeket, elkoptatott sztereotípiákat, még akkor sem, ha a kérdések, talányok az emberi gyakorlat mindennapos rejtvényei is. Feleleteit a józan ész érvrendszere, az érzelem heve, kifejezési eszközeinek példás rendje megóvja a közhelyességtől. Személyes bántalmainak, bajainak, azok megfogalmazásának az ad különös hangsúlyt, hogy sajátos egyéni színezetükben is általánosak és a mai korhoz kötöttek. Az ilyen módon megtalált harmónia így sem lehet tökéletes, de a lírában éppen az a vonzó, hogy sötétebb hangszerelésű megnyilvánulásaiban is bizonyos fokú megnyugvást, oldódást, viszonylagos összhangot tud kiváltani bennünk. Számos versét teremtette meg az a törekvés, hogy a mindennapi élet eseményeiben, történéseiben derítse fel a szépséget, azt ami boldogabbá teszi az embert. S mivel erről a vallomás ösztönző-sugalló erejével tud beszélni, így nem elsősorban magáról, hanem a világról, embertársairól szól. Az emberi lét írott törvényei megszabják az íratlanokat is: meghatározzák az ember lényét, áthatják viselkedését, alakítják gondolkodásmódját. Ezt tekintve Jóbi Annamária szilárd támaszpontra talált önmagában. Számot tud vetni az élet értelmével, értékével, illúziók nélkül látja a saját helyzetét a világban, s ami ezzel egyértelmű: érzi, cselekvően vállalja emberi kötöttségeit, kötelezettségeit. Az olvasó pedig, aki magába szívja a kötet verseiből áradó eszenciákat, határozott állásfoglalást érez mögöttük, emberformáló szándékot, ami a versélmény befogadójában is tovább él, mert cselekvő humánumra serkent.

Szebeni Sándor