Novemberi karácsony

A leheletekben megszorul
az érzelem,
s odafagy a kilincsre.
A szorongató tenyér,
benyitni képtelen még,
elmenni erőtlen már.
Őrzi a zsebkendő sarkába
kötött csomóban,
hogy el ne felejtse,
a szerelem libbenő
szoknyájának táncát,
az ismeretlen valóság
nyitogató nevetéseit,
ahol meglátta,
a múltja, jelene, jövője,
élete, életei,
több síkon futó útjai,
kiszámíthatatlan
változói közt,
azt az egyet,
ahol könnycseppet
ízlel a száj,
egyetlen szó nyomán.
Ott selymes rétek illata
hempergőzik a hajakba,
a hajnali szeretkezések után,
és csillagok csöppennek a szemekbe.
Még őrzi. Már érzi talán.