Vénen

Majd egy öreg széken ülsz,
magad is öreg leszel;
egy ismerős asztalánál,
a poharat, melyben bor van,
lassan szádhoz viszed.
És a társaság vigalma nő,
fiatalok itt- ott,
csapongva jár kel
a vénülő idő benned,
hogy
aludni kéne már.
Fáradt a szív,
elálmodták -

S akkor, bódult fejed,
az asztal fölött,
hirtelen majd feltekint.
Egy illat?
Vagy nyáresti szél? -
S amott, az a lány,
most éppen feléd legyint,
mily hevesen ölelik,
s a szüntelen hiány,
újra feldobog belül -

Volt az a lány
Volt az a lány

Volt az a lány.
Elveszett!
S Te nem fogod tudni,
hogy ő is,
akkor halt meg.