Amikor a földrengés kipattant, és a névtelen, azaz az Ördög sziklája először megremegett, aztán üvöltés szerű hangot adva hosszában kettérepedt, Martin már nem volt tudatánál. Ő csak a kör alakú szivárványt látta, ami felé először lassan, aztán egyre gyorsulva elindult.
Nem tudott semmit abból a szörnyű katasztrófából, amely először az Ördög szikláját nyelte el, majd egy kilences erősségű földrengés brutalitásával a környező hegyeket úgy átrendezte, mintha csupán papírból lettek volna. Ma az Ördög sziklája helyén egy mély fekete vizű tó található. A közeli város helyét – ahonnan Martin a segítőjével együtt elindult az Ördög sziklája meghódítására – harminc méteres törmelék borította. Martin elválva testétől – amely teljesen elenyészett a katasztrófában –, a közeli szivárvány közelébe jutott. Látta, hogy a szivárvány mögött ott ragyognak a csillagok, de nem volt sok ideje a csodálkozásra, mert úgy átsuhant a szivárvány kapuján, hogy észre sem vette. Körülötte mindenütt ragyogtak a csillagok. Süvítés szerű hangot hallott, mintha egy vadászrepülőben ülne. Az egész utazás földi mértékkel mérve csupán néhány pillanatig tartott. Aztán megjelent előtte egy különös égi tünemény, és ebben a pillanatban egy rendkívül kellemes zenei akkord áradt szét a lelkében. A szeme megtelt könnyel, torkát a sírás fojtogatta, de ez a sírás valami nagyon kellemes, felszabadító érzés volt. És egyik pillanatról a másikra bent találta magát ebben a különös égi tüneményben. És itt a száguldásnak vége is lett.
Egy különleges teremtmény szólította meg.
- Köszöntelek Martin! Haza érkeztél. Ez itt a Katedralis veritis, azaz az igazság katedrálisa. Itt dől el a további sorsod. Először is mérlegre kerül az egész földi életed. Ezt mi úgy hívjuk, hogy megmérettetés. Ezen áll, vagy bukik a sorsod! Amíg ez a folyamat zajlik, én leszek a kísérőd. Én mindent el fogok neked magyarázni, hogy mikor mi történik majd veled. Indulhatunk? Készen állsz az útra?
Dehogy állt Martin bármire is készen. De, félelmét titkolva azt dadogta:
- Igen.
Aztán egyszer csak azt vette észre, hogy sebesen suhannak valahová. Bármerre is nézett, körös-körül mindenütt ezerszínű szemkápráztató kristályok csillogtak mindenütt. Ám egyszer csak egy hatalmas fekete oszlop tűnt fel. Az oszlopból villámok cikáztak. A kísérője csak annyit mondott, hogy ez a katedralis tengelye és energia központja. E körül forog az egész katedralis.
- Ha most a mi helyünkben egy ember állna itt, azonnal porrá égne, de nekünk nem kell félni. A katedralis olyan hatalmas energiákat képes kibocsátani, az energia központ segítségével, hogy átstrukturálja a teret és az időt. Ezzel lehetővé válik, hogy egy adott térségben egyszerre több milliárd embert lehet összezsúfolni anélkül, hogy egymásról tudnának. De az is lehetséges, hogy párhuzamos világok működjenek ugyanabban a térben. Mindannyian úgy érzik, hogy egyedül vannak. Nem is sejtik, hogy körös-körül egy milliárd ember veszi őket körül. Ami pedig az időt illeti, lehetővé válik az egyidejűség. Múlt, jelen, jövő szemlélhető ugyanabban a pillanatban. Ezzel az Úr, térben és időben egyidejűleg mindenütt jelen van.
Hirtelen egy ajtó nyílt ki előttük, és máris bent voltak egy sötét teremben, ahol Martin nagy meglepetésére – mint a moziban – viszont láthatta magát kisgyermekként, aztán felnőttként látta a saját fogadalomtételét, ahogy megfogadta, hogy meghódítja az Ördög szikláját. Aztán látta a Krisztinával való szeretkezésüket, és a csodálatos szivárványt, amelyet utána olyan sokáig nézett. És amikor elindult erre az útra, ugyancsak egy ilyen szivárványon keresztül kellett jönnie. Látta magát dolgozni, aztán látta, hogy vásárolta össze a hegy meghódításához szükséges eszközöket. És azt is látta, amikor azt a szegény ügyefogyott fiút felfogadta teherhordó hordárjának a hegymászáshoz. Aztán jött a hegy meghódítása. Látta önmagát verejtékezni, és hallotta a fiú könyörgését, hogy ne menjen tovább, ne nagyja őt egyedül meghalni a hegyen.
Martint elfogta a félelem. Érezte, hogy nagy bűnt követett el. Nem lett volna szabad sorsára hagyni a teherhordóját. A film véget ért.
Tovább folytatták az útjukat. A sötét szoba ajtaja becsukódott mögöttük, és kint voltak a fények között. Aztán sűrű növények közé értek. Itt megálltak. A vezetője intett a növényeknek, amelyek közelebb húzódtak. Fennhangon kérdezte a növényeket, hogy:
- Ismeritek-e ezt a lelket? Találkoztatok-e vele a földön?
- Őrá nem emlékezünk. – válaszolták a növények.
Most újból elindultak, és hirtelen sok-sok állat vette őket körül. Elsősorban olyanok, amelyek ismerhették és találkozhattak Martinnal. Itt ismét megálltak. A vezető megint intett, az állatok közelebb jöttek. Az ismételt kérdésre össze-vissza kiáltozni kezdtek. A vezetője megint intett, és hangosan felkiáltott:
- Ha bárkinek valamilyen panasza van ezzel a lélekkel kapcsolatban, egyenként jelentkezzen, hogy hol és mikor találkozott vele, és mit tett vele? – erre mély csend támadt.
Újra elindultak tovább. Ezúttal alaposan lelassítottak. Martin a szüleit, a rokonait látta, a tantikat. Mindannyian könnyel a szemükben őt nézték. Mozgott az ajkuk is, de Martin ebből egy szót sem hallott. Aztán Krisztinát látta, akinek a szemeiből patakokban folyt a könny, ahogy meglátta őt. Végül a teherhordó jött, aki ahogy Martint meglátta, felállt, mosolygott, és integetett neki. Valamit mondott is, de Martin ebből sem hallott semmit.
Ekkor a vezetője egy nagy kanyart csinált. Ismét elszálltak a villámszóró hatalmas oszlop közelében, aztán egy fényes, nagy terembe érkeztek. Ott pedig állt a bizonyos mérleg.
A vezetője intett Martinnak, hogy álljon fel a mérlegre. Martint azonban minden ereje elhagyta. Rémülten állt fel a mérlegre, némi vezetői segítséggel.
Ahogyan Martin a mérlegre állt, a terem hirtelen megtelt vörös és fehér ruhás alakokkal. Mindannyian a mérleget lesték. A mérleg pedig megingott alatta hol lefele, hol felfele, aztán egy ponton megállt. A vörös ruhások sarkon fordultak, és szó nélkül távoztak. Most a fehér ruhások hangtalanul lesegítették őt.
- A mérleg pozitív eredményt mutatott – közölte a vezetője Martinnal, és folytatta – ez azt jelenti, hogy az elkövetett bűneidet egybe vetette más tulajdonságaiddal, és a jó cselekedeteiddel. Például a kitartásoddal, a helytállásoddal, szüleid és testvéred iránti szereteteddel, azzal, ahogy az életednek célt találtál, és meghódítottad az Ördög szikláját, és ezzel, győzelmet arattál a sátán felett. Viszont negatív megítélést kaptál, amiért és ahogyan Krisztinát elhagytad, és sorsára hagytad a teherhordódat a hegyen, aki azonban megbocsátott neked. Sorsod felett én és az általam kiválasztott két segítőm, két angyal fog ítélkezni.
Martin reszketve, minden rosszra felkészülve várt az ítéletre.
Martin kísérője és a választott két angyal pillantásokkal és kézjelekkel kommunikáltak. Aztán nagyon gyorsan megszületett az ítélet.
- Eldőlt a sorsod Martin! – mondta a vezető – Úgy döntöttünk, hogy egy nagy lehetőséget kapsz. Beviszünk a hét ajtós terembe. Itt te maximum három ajtót nyithatsz ki, de ha bármelyik ajtónak átléped a küszöbét, mindegy bármelyik ajtóról is van szó, az az ajtó mindörökre bezárul mögötted, de maximum a harmadik ajtóig választhatsz, de a harmadik ajtó küszöbét már át kell lépned. Érdet, amit mondok?
Martin halkan, félve, igennel válaszolt. A vezetője intésére ismét nagy sebességgel elindultak a választott angyalok társaságával kiegészülve. Hamarosan egy furcsa formájú, különös terembe értek. A terem nem volt túl nagy, de a hét ajtó sötéten magasodott előtte.
- Indulhatsz Martin, de vigyázz, hogy addig át ne lépd a küszöböt, amíg meg nem nézted, hogy mi van az ajtók mögött.
Martin egyenesen a szemben lévő ajtónak vette az irányt, és amikor az ajtó közelébe ért, az kitárult előtte. Martin ijedtében majdnem átesett a küszöbön attól, amit az ajtó mögött látott. A fekete falakon túl vörösen izzott valami. Jajveszékelést, és nyögéseket lehetett kihallani. Az ajtó két oldalán pedig, két vörösbe öltözött, vigyorgó alak állt. Fönt pedig egy lángbetűvel írott írás tűnt a szemébe.
- Ez micsoda? – kérdezte Martin a vezetőjét.
- Lefordítom neked. – válaszolta a vezetője – Ember, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
- Ezek Dante szavai! – felelte Martin. – És ez a pokol kapuja!
- Igen – felelte a vezető – Ti így hívjátok, pokol, mi lapis migernek, azaz fekete kőnek mondjuk. A világ teremtését követően néhány milliárd év múlva jött létre több fekete lyuk összeolvadásából. Aki oda kerül, az soha többé nem szabadul onnan.
- És a vörös ruhások? – kérdezte Martin.
- Ők nagy ívben elkerülik a fekete követ. – válaszolt a vezetője. Ami a fekete lyukakat illeti, az űr ma már tele van velük, leginkább a galaxisok központjában. Ezek a fekete lyukak aztán összeolvadva lassan felfalják a galaxisok valamennyi csillagát. Így az ég lassan elsötétül, kihunynak a csillagok. Hogy aztán mi lesz, az titok! Az Úr velünk sem osztotta meg ezt a titkát.
- És a Sátán? – kérdezi Martin.
- Neki szintén itt van a székhelye a katedralis veritisben, a könnyek csarnokában. Most egy kicsit nyugodjál – szólt a vezetője – aztán indulhatsz a következő ajtó felé.
Martin most egy másik irányba indult el, aztán odaérkezett az általa kiválasztott második ajtóhoz, amely ugyanúgy kinyílt előtte, mint az első. Távoli gyermeksírás hangja szűrődött ki az ajtó mögül. Martin megállt, hallgatózott egy kicsit, aztán visszafordult.
- Ez a reinkarnáció, azaz az újjászületés ajtaja. Nem akarsz újra megszületni a földön, vagy valamelyik más galaxison?
Martin csak annyit válaszolt, hogy:
- Nem.
- Nos, akkor indulj a harmadik ajtó felé - bíztatta a vezetője - de figyelmeztetlek, hogy itt már át kell lépned a küszöböt!
Martin elindult a harmadik ajtó felé.
Az ajtó előtt megállt, és az ajtó kinyílt előtte.
- Ez az örök béke és csend kristályterme – szólt ismét a vezetője – gyönyörű látvány fogad, ha belépsz, és azt hiszed, hogy egyedül vagy, pedig már több mint egymilliárd ember van ebben a teremben.
- Ez hogyan lehetséges? – kérdezte Martin.
- Hát, csak úgy – válaszolta az angyal –, ahogyan Te a földi televíziódon akár száz csatornát is válthattál. Tudod, a térnek több dimenziója van, és léteznek a párhuzamos világok is. Otthon a te televíziódon mondhatjuk úgy, hogy egymástól függetlenül száz külön világ létezett. Az ember azonban nem választhat a világok között, mert ugyanabban a világban kell meghalnia, amelybe született. Ez azért lehetséges, mert az Úr úgy intézte, hogy egy milliárdan elférjetek ebbe a terembe, és hogy mindenki egyedül legyen és elmélkedjen, és ne zavarja a többieket, és őt se zavarja senki. Jól választottál Martin. Itt vagy legközelebb az Úrhoz. Menj békével!
És lassan bezárult az ajtó Martin mögött. Martin elindult, és teljesen elbűvölte őt a látvány. Ahogy előre ment minden irányban a csillagokat látta a feje fölött, a háta mögött, a lába alatt. Mindenütt körös-körül a ragyogó csillagok vették körül. Szinte szárnyalt a lelke. Túláradó boldogság töltötte el. Valóban ez volt a csend és a béke szentélye. Aztán hirtelen rátört a sírás. Mint az áradó folyó, áradtak benne az érzelmek. Nem emlékezett arra, hogy meddig tartott ez az állapot, de ezután hatalmas megkönnyebbülést érzett. Mintha csak most szabadult volna meg a föld sarától.
* Katedralis veritis = az igazság katedrálisa