Számomra sosemvolt kapukat döngetek
életes versbuzogánnyal, mint a bolond,
ki orrát a rácson hiába törte be
Nagykállóban, képzelte, mégsem lett Botond,

mert csak a vasrudak voltak valódiak
és a falak, számára sosem volt Bizánc;
betörni-kitörni – ha csak egy szó miatt,
mit önmagán túlra egyedül ő kiált.

És még a sebek, azok is valódiak.
Bármily bolond is a magával verselő,
ágy alá dugja a véreslett holmikat,
s mindigtisztát ki tudja, honnan húz elő.

Számomra sosemvolt kapukat döngetek
önnön magamat sebezve, mint a bolond,
szerkesztőkhöz küldök életes verseket,
de gyermekemnek adni enni sem tudok.