Éj a Szigeten

Szigeti éj, bűvös, varázsos!
Ölelj magadhoz, magányos
vándort, bús idegent.

Fenn már a hold, ütött az óra,
hadd osonok titkos találkozóra
árnyaid közé - vár a Szerelem.

Majd gyengéden átfogja vállam,
s együtt indulunk - magányos társam -
sétára az éji, holdfényes Szigeten.

Átlépünk sok-sok régi éjen,
robotos napon, didergő télen,
s rég elporladt, összetört szíveken.

A hold elringat, a csend magába zár,
rabul ejt minket az éji varázs,
s el nem enged többé sohasem.

Itt maradunk eztán rabláncon örökre,
holdfényből szőtt lánc a szívünkre kötve,
örök rabtársak - én és a Szerelem.