Virágballada

Árvácska született kinn a kertben,
ibolyaszín, csendes, szerény.
Megbúvik a fűben csendben,
bársony szirma csupa remény.

Mellette büszke rózsa ágál,
dölyfösen tör a nap felé.
Kis árvácskánk hiába próbál,
árnyékából kijutni nem remél.

Kisfiú lép füttyögve a kertbe,
az árvácska szíve feldobog.
Remegő hangon kiáltja: erre,
itt lenn a fűben, itt vagyok!

De a fiú nem veszi észre
- hogy is venné, hisz oly parány -,
a rózsa lángszirmát nézi egyre,
keze mohón nyúl, reccsen a szár.

És a fűben, tavaszi fényben
árvácskánk árván ott maradt.
Elhervadt szirma bársonyszőnyeg,
szétterül a földön hallgatag.