| Nem volt a szememben semmi |
| most sincs, csak hidegség |
| messzi a mocsarak partján, |
| árnyékuk átfut lábnyomodon: |
| a szemedből szivárgó barlangkori szorongás, |
| két üreg néz rám tele csontokkal, |
| föláldozott és elfogyasztott |
| halottakkal, tűzhely hideg szemével; |
| vagy belémütközik a tekinteted, |
| a távoli, a másra meggyújtott nyilakat lövő, |
| az annyira ismert, elfogadott tekintet, |
| ámulva lesett, nagy szem, |
| rebbenő, érinthetetlen mennyboltjával, |
| ó két szem, két földigérő lombú fa, |
| kettős egérút a föld, a tél, |
| a halál tükörcsapdájából, |
| a mindig testünk fölé libbenőnek, |
| két évszázad teljes mámor, |
| két rövid pillanat jeges mámora: |
| jöjjön el a te szemed országa, |
| legyen meg a te szemed akarata |
| te hideg, decemberi jéghártya-szemű, |
| te elhagyatott, kivert üvegablak-szemű, |
| a te szemed messziről sem tud |
| odafagy az én tekintetem, |
| odafagy arra a két kilincsre, |
| az odaadás szobáját nyitókra, |
| suttogásodat, gyönyörsikolyaidat kitárókra, |
| kutyák voltak azok a szemek, |
| heverésző völgyeket fölverők, |
| és most egyszerre a puszta: |
| homok hull a szemembe a szemedből, |
| mert gyilkos lesz, kitől istene |
| hosszú napokra magára hagyja a semmiben, |
| a süllyedésben, suttogásban |
| a megállíthatatlan homokvihar, |
| két élő-világító szemből, |
| nézel rám és nem látsz meg, |
|
|
