| Talán, ha elmennék Harasztira, |
| talán már a legelső pillanatban, |
| mikor a vonatról leszállok |
| s lábom megakad a haraszti homokban, |
| talán már a homokbánya sivár-fehér |
| teknőjében, hol régen marhacsont és vér rothadt, |
| talán már utcánk első akácfájától, |
| drótkerítésünk fekete roncs-árnyékától, |
|
| ............................................................. |
|
| mert mindenkinek van Harasztija, |
| és ha nincs, akkor még inkább szeretnénk |
| elmenni a magunk saját Harasztijába, |
| mit sejt-korunk óta keresünk, |
| más és más istenként üldözünk, |
| de annál inkább szomjazott, égető, |
| belső elolthatatlan, eltaposhatatlan Haraszti, |
| anyánk, szerelmünk, rögeszménk, |
| egyedüllétünk és rémületünk |
| éjjel, mikor halljuk, hogy hívnak |
| a csillagok, vagy nem is a csillagok, |
| és kinyílunk, mint árvíz-elöntött híd, |
| már visz is a piszkos, hideg semmi: |
| a saját szívburokból kizúduló álom-igézetünk; |
| talán, ha megint hallanám a vércse-sírást |
| ha elbámészkodnék az év-mélységekre |
| elfelejtett Tulipán-tér bádogkrisztusa előtt, |
| orgonabokor- és ribizkesövény-felhőben, |
| ha végiglihegnék a Táncsics Mihály utcán, |
| a hullámos szántóföldekbe, |
| fölkanyarodik A Lemenő-nap-dombjára, |
| talán, ha lekuporodnék a földre udvarunkon, |
| hogy megint kisházat ragasszak sárból és cirokszárból, |
| este ott aludnék a vályogfal mellett, |
| a csuhéval tömött derékaljon |
| az öreg ágy petróleum-szagában, |
| talán, ha füttyentenék és a zöld árokparton |
| körülcsapkodnának ricsajukkal a barátaim, |
| ha megint ott dobálnánk a pénzt |
| húsvét-hétfőn a kerítés tövében, |
| mikor méregszürkén szemel az eső |
| és egyetlen bánat önti el az Alföldet |
| a haraszti horpadásoktól a Kis-Kunság agyagáig, |
| talán, ha ott lesném az apró ablakokon |
| és véremet lassan-lassan rágná szét |
| a szomorúság, az a haraszti, lefejthetetlen, |
| céltalan, végejárhatatlan, mit a síksági |
| szél, a síksági hallgatás terít szét |
| a fuldokló mellékutcákon, kockaházakon, |
| talán már az első ismerős, öregség-zúzott arctól, |
| a sziget első víznek fordult nyárfájától |
| és a szám hasadozna olyan jajdulással, |
|
|
