 |
Amikor Marih halálosan beleszeretett, Hiram magának sem tudta megmagyarázni miért, nemhogy örült volna, inkább megrémült tőle. Egyszerűen pánikba esett, de annyira, hogy szinte állati ösztön kerítette hatalmába, a menekülés. És Hiram, a nők kedvence, amikor Marih megbetegedett, angolosan távozott tőle. De az idő, ami eltelt azóta, kijózanította. Már megbánta állhatatlanságát. Most már egészen más szemmel kezdett látni mindent. A távolság felnagyította a legjelentéktelenebbnek tűnő apróságot is, amit akkor a közelség teljesen semmivé silányított és szétmorzsolt. Megint felrémlett előtte, hogy a szerelem az egyedüli dolog a világon, ami eltörli az igazságot, a felelősséget, az akaratot, a jellemet, a jót is, ha úgy akarja. A szerelem a legnagyobb gyönyört jelentheti, de a leggonoszabb is. Ez az, ami semmi vagyonnal meg nem vásárolható. De ha akar, akkor kéretlenül hullik az ölbe, és ingyért is megkapható. Mivel ennyire ellentétes, ezért tud akár hegyeket is elmozdítania helyéről.
Bár minden nap elhatározta; hogy munka után hazamegy és otthon is marad, nem így történt. Annyi feszültség gyülemlett fel benne, hogy ha nem akart túlfújt luftballonként szétdurranni, hát ki kellett nyitnia a szelepet, s kiűzni magából a felesleges indulatokat. El kellett felejteni kínzó gondolatait, meg kellett szabadulnia gyötrő érzéseitől. Így hát az italhoz menekült. Érezte, hogy már nem normális, nincs már tudatában annak, hogy hol fejeződött be a múlt, és hol kezdődik a jelen. Cselekedetei kicsúsztak értelme alól. Már nem ismert saját magára. Inkább minden estéjét bárokban vagy lokálokban töltötte, minthogy hazamenjen. Sokszor már hajnalodott, amikor tántorgó léptekkel hagyta el a lokált. Már annyira vitte, hogy a munkahelyén is felfigyeltek az italozására. Főnöke behívatta és megkapta élete első figyelmeztetését.
Egyik éjszaka a kivilágított város főutcáján egymás válla fölött ágaskodva, emberek bámészkodtak. Lesték, ahogy a mentőautóból kiszálló emberek a földön fekvő, az italtól teljesen elázott férfit hordágyra teszik és beemelik az autóba. Egy pillanatra a férfi magához tért, zavaros szemmel körülnézett, aztán újra öntudatlanságba zuhant. A föléje hajló orvos mormogva számolta a pulzusát, felhúzta a szemhéját és megállapította, legalább tizenkét óra, mire rendbe jön! De ha sokkot kapott, akkor eltarthat napokig is.
|
 |
Hiram, mert persze ő volt az a férfi, akit a mentő beszállított a városi kórházba, úgy érezte, hogy megállította valaki az élete óráját. Mintha egy láthatatlan kéz a mutató elé tette volna az ujját, amire az egész szerkezet leállt. Hirtelen megint elfogta az a különleges érzés, amitől annyira félt, mert újra abban a furcsa világban találta magát a Múzsák, a Tudományok lényeinek birodalmában. A mindent betöltő fény és energiaáradat közepén ott lebegett vibrálva az egész félelmetes körte alakú univerzum. Csodálkozva látta, hogy a Tudományok egyik lénye éppen azon munkálkodik, hogy a belőle kisugárzó energiacsóvával kiemelje a Naprendszerből a Földet. Sikerült is neki, és a Föld méltóságteljesen, lassan forogva kezdett kiemelkedni a helyéről. Olyan óriási lett, hogy még az előttük lebegő Univerzumon is túltett. Hiram meghökkent tőle, mivel úgy nézett ki, mintha egy óriási buborék volna, teljesen átlátszó, mégis minden apró dolgot fel tudott fedezni rajta és benne. Aztán érezte, hogy körülötte megtelik a hatalmas tér különböző lényekkel. Energiapontocskáját pedig beborítja egy tekintélyes hófehér árny. Az árny értésére adta, hogy ő az Igazság angyala, és azt a feladatot kapta, hogy Hiram bepillantást nyerhessen oda, ami még most is a legnagyobb rejtély az ember előtt: – Hogy mi az, ami mozgásba lendíti azt, amit az a valami mozgat, ami által érthető az üzenet, ami által beindul minden egymásba kapcsolódva, mint a fogaskerekek és az idők végtelenségéig megállíthatatlanok. Vagyis a Teremtő energiái. De, hogy valamit fel tudjon fogni ebből a hatalmas misztériumból, tudnia kell, hogy a Világűrt nem lehet emberi időmértékkel – fényévekkel – mérni. Energiapontocskád ugye érzékeli ezt. Sajnos az ember még nem érte el azt a fejlettségi fokot, amivel nekiindulhatna, mert annak az űrjárműnek a tachionok gyorsaságával kell vetekednie, de a súlytalanság állapota nélkül. Ehhez azonban meg kell találni azt az energiaforrást, amivel ezt elérheti, mert azt a járművet semmiféle földi hajtóanyagú erő nem tudná kellően meghajtani. Ennek megtalálása azonban hosszú időbe telik még. A lény erre rámutatott a körülöttük lévő számtalan energiahullám tömkelegére, amik előttük kavarogtak, forogtak, izzón sisteregve, ezek közül kell megtalálniuk. De mert az embernek hiányzik az az érzékszerve, amivel a földöntúli dolgokat felfoghatná, ezért még nagyon sok idő el fog múlni, amíg elérnek addig. Hiram energiapontocskája előtt hirtelen egy fényalak tűnt fel. Hasonlított az emberre, de a feje búbján egy
|
 |
