Jutka, aki egy 16 éves csinos, barna hajú lány volt, és éppen a nulladik órára sietett a két tannyelvű gimnáziumba, ahol a szokásos tananyagon kívül angolt és franciát tanult. Amint leszállt a buszról, a gimnázium felé vette az irányt. Egyszer csak érezte, hogy belerúgott valamibe. Hirtelen lenézett maga elé, és látta, hogy egy pénztárca hevert előtte a járdán. Lehajolt és felvette. Amikor kinyitotta a pénztárcát és meglátta, hogy mi van benne, majdnem elájult. Több, mint kétszázezer forint lapult gondosan összehajtva a tárcában. Gyorsan körülnézett, hogy látja-e valaki, aztán eltette a tárcát és tovább folytatta útját a gimi felé. Eltatározta, hogy senkinek nem beszél a dologról. Sem az osztályfőnöknek, sem a barátnőinek.
Telt, múlt az idő. Egymás után peregtek le az órák. Egyszer csak azt vette észre, hogy vége a tanításnak. Az ebédlőben gyorsan megebédelt, és indult is hazafelé. Útja a rendőrség előtt haladt el. Úgy döntött, hogy a talált pénztárcát leadja az ügyeletesnél. Ez nem ment ám olyan egyszerűen! Az ügyeletes azonnal beljebb tessékelte őt, helyet foglalt, és rövid várakozás után máris szólították. Egy szimpatikus rendőrnő hellyel kínálta, és megkérte, hogy mi járatban van? Elmondta, hogy egy pénzzel teli tárcát talált, és azt szeretné most leadni a rendőrségen. Ezzel a pénztárcát át is nyújtotta a rendőrnőnek, aki miután kinyitotta a tárcát, több mint kétszázötvenezer forint készpénzt, bankkártyát, személyi igazolványt és lakcímkártyát talált benne. Judit felállt, hogy távozik, de a rendőrnő közölte vele, hogy ez nem így működik. Fel kell vennie egy jegyzőkönyvet is. Töviről hegyére el kellett mesélje Judit az esetet, hogy hol, hogyan találta meg a tárcát, ki tud róla. Az így elkészült jegyzőkönyvet Juditnak alá kellett írni.
Néhány hét múlva idézést kapott a rendőrségtől, hogy ekkor, meg ekkor szíveskedjen befáradni a talált pénztárca ügyében.
Judit ekkor elmesélte édesapjának, hogy néhány hete talált egy pénztárcát, amit a rendőrségnek azon mód leadott, és most idézést kapott. El nem tudja képzelni miért? Apja a megadott napon elkísérte lányát a rendőrségre, ahol meglepetés várta őket. Ott egy rosszarcú öregasszony fennhangon azt panaszolta, hogy kilopták a pénzét a tárcájából.
Egy tizennyolc év körüli fiatalember – talán az öregasszony unokája lehetett – csitítgatta nagyanyját, hogy maradjon csendben. Ettől a néni még idegesebb lett.
- Még hogy maradjak csendben, amikor megloptak? Micsoda disznóság ez!
Ezt hallva, Judit rendkívül ideges lett, és halkan súgta az apjának:
- Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs.
A rendőrnő egy fiatal rendőrtiszt társaságában folytatta le a néni kihallgatását. Felváltva kérdezték. Nem volt könnyű dolguk, mert az öreg hölgy kissé túljátszotta szerepét, és mindenféle jelzővel illette Juditot. A fiatal rendőrtiszt megelégelte a néni vádaskodásait, és ráförmedt az öregasszonyra, hogy állítsa le magát, mert feljelenti őt. Az öreg néni most Judit apjához fordult.
- Na, szép kis család lehetnek maguk! Biztos maga tanította meg a lányát lopni. Nem szégyelli magát?
A fiatal rendőrtiszt az asztalra csapott:
- Csönd legyen!
A néni nem hagyta abba.
- Ezeket a mai fiatalokat lopni tanítják. Ezt tanulják az iskolában.
- Ha nem hallgat öreganyám, én százezer forintra megbírságolom magát!
A néni meghökkent és elhallgatott.
- Legyen szíves csak a kérdéseimre válaszoljon. És azt is csak egy szóban. Hol vesztette el a pénztárcáját?
Az öregasszony azt válaszolta, hogy:
- Nem tudom, de most már biztos vagyok benne, hogy ez a kis cafka lopta ki a táskámból.
- Öreganyám hallgasson, mert tényleg megbírságolom. Csak a kérdéseimre válaszoljon. De, ha már itt tartunk, mit gondol, ha a hölgy tényleg el akarta volna lopni a maga pénztárcáját, akkor nem hozza ide a rendőrségre.
- Rafinált kis dög ez a kis kígyó! Ki tudja mi volt a szándéka! Nézzen rá biztos úr! Rá van írva az arcára, hogy tolvaj.
- Arra válaszoljon – szólt rá mérgesen a rendőrnő –, hogy mennyi pénz volt a tárcájában?
Az öregasszony ravaszkásan elmosolyodott.
- Lehetett úgy. Ha jól emlékszem, lehetett benne úgy egy millió forint.
Az öregasszony unokája – a tizennyolc év körüli fiatalember – ezt már nem hagyta szó nélkül.
- Mama! Hogy lett volna neked egy millió forintod, amikor állandóan tőlünk kérsz kölcsön, mert kevés a nyugdíjad?
- No, akkor, mennyi is volt abban a pénztárcában? – kérdezte a fiatal rendőr.
Az öregasszony zavarba jött az unokája közbeszólásától, és elvesztette határozottságát.
- Hát nem is tudom. Nem is tudom.
- Csak emlékszik mennyi is volt abban a tárcában? – szólt közbe a rendőrnő. Az idős hölgy most hirtelen színt váltott.
- Én már egy idős asszony vagyok. Mit tudom én, hogy kedd van, vagy szerda. Miért engem faggatnak, ahelyett, hogy ezt a kis cafatot, ezt a kis tolvajt vallatnák?
- Azért – válaszolt a rendőrnő –, mert ez a kislány visszahozta a maga pénzét hiánytalanul. Maga pedig szégyellhetné magát. Ha még egy szót szól, én jelentem fel a bíróság előtt rágalmazásért és becsületsértésért. Megértette? Most pedig itt írja alá!
Az öreg néni piros lett, mint a paradicsom, és aláírta, hogy hiánytalanul átvette a pénzt.
- Most pedig sürgősen tűnjön el, amíg meg nem gondolom magam!
Az öregasszony korát meghazudtolva szinte kilibbent a szobából. Amint kiértek a folyosóra azonnal az unokájára támadt.
- Te pedig minek pofázol bele, amikor én beszélek?
- Azért nagyi – válaszolta az unoka –, mert te egyszerűen hazudtál. Nem vetted észre mit csináltál? Beletiportál egy ember becsületébe, aki megtalálta és visszahozta a pénztárcádat.
- Na és? – válaszolta a nagyi – Megpróbáltam. Úgy gondoltam, hogy aki visszaadja a talált pénzt, annak rengeteg pénze van, azért adja vissza azt, amit talált. Ha te nem pofázol bele, akkor még két-háromszázezer forintot kipréselhettünk volna ebből a bűnszövetségből. Most meg hova tűntél kis unokám?
- Tudod mit? Hánynom kell tőled nagyanyám. Szégyellem, hogy az unokád vagyok!!!
Következő alkotás vagy vissza a tartalomjegyzékhez