Hókuszpókusz
(Angyali varázslat)
Második jelenet: A kerti parti
A pázsiton kerti asztalok, fent lampionok, az asztalok körül szabadidő ruhás, farmeros, jó kedvű vendégek. Hosztesz lányok hozzák, viszik az innivalót tálcákon. Az Író és Neje a kapuban állnak és fogadják az érkező vendégeket. Gizella minden érkező vendéget kitüntető nyájassággal köszönt. Az Író egy lépéssel hátrább áll és lényegesen visszafogottabb. A kórház igazgatója érkezik.
Író: - Tiszteletem főorvos úr! Remélem minden beteged meggyógyult a kórházban, és a jövő héten szállodának adjátok ki az egészet!?
Főorvos: - Hogyne kérlek, hogyne! Már meg is hírdettük!
/Az Író kezet csókol a főorvos feleségének./
Most a bankvezér érkezik.
Író: - Á! Hódolatom kedves bankvezérem! Hallom, holnaptól minden adósnak elengeditek a tartozását!?
Bankár: - Sőt! Vasárnap délben még pénzt is osztunk a főtéren.
Most az újság főszerkesztője egy színikritikus nő társaságában érkezik.
Író: - Szerbusz Péter! Örülök, hogy elfogadtad a meghívásunkat! Kézcsók a szigorú, de annál igazságtalanabb kritikának!
A kritikusnő nevet és megpuszilja az Írót.
A színház igazgatója érkezik két színésznő társaságában.
Író: - Tiszteletem a kedves színi direktor úrnak! Most rettentően irigy vagyok rád!
Igazgató: - Nocsak!
Író: - Na hallod! Akinek ilyen őrangyalai vannak!
/Éva és Ádám most érkeznek. Az Író szeretettel karon fogja mindkettőjüket és a társaság közé vezeti őket, aztán az asztalok előtt megállnak./
Író: - Hölgyeim és Uraim! Egy kis csendet kérek!
/a vendégek elcsendesülnek/
Író: - Nagy-nagy örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önöknek itt és most két meglepetésvendégünket, Jóó Ádámot, aki Amerika és Nyugat Európa – szerte ismert és elismert költő és műfordító, valamint kedves testvérét Jóó Éva énekesnőt.
/Taps fogadja az érkezőket. Az Író a fiatal párt a svédasztalhoz invitálja, aztán hangosan a vendégekhez fordul./
Író: - Hölgyek és Urak parancsoljatok, fáradjatok az Úr asztalához!
/A vendégek követik a házigazda példáját és megszállják a svédasztal környékét. Az egyik rajongó hölgy az Íróhoz lép/
Rajongó: - Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek az Ön garden-partiján kedves Mester.
Író: - És jól érzi magát?
Rajongó: - Jaj, csodásan, csodásan! Különösen, hogy itt lehetek az Ön közelében! Nem régen olvastam az Ön egyik könyvét. Hát mit mondjak?
Író: - Csak keményen bele a képembe, hogy szörnyű volt.
Rajongó: - Hova gondol kedves Mester? Amióta az Ön műveit megismertem, ez lett életem legmeghatározóbb irodalmi élménye!
Író /zavartan/: - Kérem, ne túlozzon kedvesem!
Rajongó: - Szó sincs túlzásról! És most hogy végre szemtől-szemben itt állhatok Ön előtt, azt is be kell vallanom, hogy mint férfit is csodálom! Had szorítsam meg a kezét, kedves Mester!
/Író csak most veszi észre, hogy a nő egy jó ideje a kezét fogja. Zavarba jön, de a nő folytatja az udvarlást./
Rajongó: - Tudja kedves Mester, bármit megadnék azért, ha személyesen inspirálhatnám Önt egy újabb, nagyszerű alkotásra. Ha a múzsája lehetnék!
/Író felesége már régóta figyeli őket és óvatosan a hátuk mögé lopózik. A megfelelő pillanatban karon ragadja férjét./
Író felesége: - Gyere drágám, mert megérkeztek Péteriék a minisztériumból.
Író: - Pedig már azt hittem, hogy el sem jönnek.
/Író neje visszafordul az iménti rajongó hölgyhöz./
Író felesége: - Látom kedvesem, hogy Te rajongsz Gézáért, de tudod, egy zsenire vigyázni kell! Őt nem lehet kisajátítani, mert Ő egy egész országé!
Rajongó: - Látom azért neked sikerült, drágám.
Író neje: - Ne hidd drágám! Toleránsnak és kompromisszum késznek kell lenni, és főképpen el kell viselnem azt a sok buta libát, akik rajongók képében naponta ostromolják szegény Gézámat azzal, hogy ők értik a mester filozofikus mondanivalójának mélységét, de valójában még olvasni sem tudnak.
/Író felesége még egy megvető pillantást vet a rajongóra, aki leforrázva áll, aztán férje után megy. Most Józsa Imre -, aki szintén író és betegesen gyűlöli a ház urát - egy újság főszerkesztőjéhez lép./
Józsa Imre: - Szerbusz kedves Főszerkesztőkém! Látom te is itt vagy!
Kritikus: - Hogyne kérlek! Hiszen itt van mindenki, aki számít! Még a miniszterhelyettes is megérkezett!
Józsa Imre: - Csak azt tudnám, hogy egy ilyen kókler, egy ilyen irodalmi szélhámos hogy tud egy egész országot az orránál fogva vezetni? Hiszen a műveiben hemzsegnek a közhelyek. Egyik laposabb, mint a másik! És mégis milyen palotában pöffeszkedik, mintha ő lenne Deák Ferenc, vagy Kossuth Lajos! Én meg ott kucorgok egy lakótelepi lakásban.
/Most veszi észre, hogy a főszerkesztő időközben faképnél hagyta őt. Dühösen csap egyet a kezével./
Ahh. Hitvány bértollnokok! /és elindul, hogy újabb hallgatót cserkésszen be magának. Közben Péteri, az Író társaságában és a két nejjel az oldalukon az ünneplőkhöz érkeznek./
Író: - Kedves vendégeim! Had mutassam be Péteri Sándor miniszterhelyettes urat!
/Egy pillanatra csend lesz, csak Józsa Imre fordít hátat nekik tüntetően. Péteri egy pezsgős poharat vesz a kezébe, amelyet a hosztesz lányok hoztak neki, és azt magasra emelve:/
Péteri: - Hölgyeim és Uraim! Köszöntöm e ház gazdáját Szalánkai Gézát, a Mestert! Ürítem poharam az Ő és mindannyiunk kedves egészségére.
/A résztvevők között nagy tetszést arat ez a felszólítás, mindenki – az egy Józsa Imrén kívül – magasra emeli a poharát és koccintanak./
Péteri: - Isten éltessen Gézám!
/A Rajongó hölgy megint az Íróhoz szalad és koccint a mesterrel, aztán isznak. A Miniszter-helyettes felesége Író feleségével és néhány köréjük gyülekező hölggyel beszélget/.
Miniszterhelyettes felesége: - Nem láttalak benneteket az operabálon.
Gizella, az Író felesége: - Tudod, Gézának nem volt kedve felutazni.
Miniszterhelyettes felesége: - Hát tudod, jobban is tettétek! Az egész kezd egyre jobban ilyen pofafürdő jelleget ölteni. Az ember azt sem tudja, ki kicsoda, de látszik rajta a gőg, hogy én is itt vagyok, mert megengedhetem magamnak, de késsel-villával már nem tud enni. Ez rémes! És azok a szörnyű, ízléstelen ruhák! Egy falusi varrónő is különbeket varrna!
Gizella: - Szóval nem éreztétek jól magatokat!?
Miniszterhelyettes felesége: - Hát nem. El is határoztuk a párommal, hogy jövőre már mi sem megyünk.
Gizella: - És nyaralni hova mentek?
Miniszterhelyettes felesége: - Nyáron mi csak a Balatonhoz szoktunk leruccanni egy pár hétre, de télen most megpróbálunk időt szakítani, megnézzük a Kanári szigeteket.
/A többi hölgy áhítattal hallgatja őket./
Gizella: - Én is szeretném már kimozdítani Gézát ebből az itthoni tespedésből, de egyre inkább olyan mint egy öreg medve, szeret a barlangjában ülni, pedig jót tenne neki egy kis sítúra valahol az Alpokban.
Miniszterhelyettes felesége: - Hát állj a sarkadra Gizikém! Hisz' úgyis mindig az történik, amit mi nők akarunk. Ugye?
/Nagy nevetés./
Író: - Hölgyeim és Uraim! Egy kis csendet kérek! Hallgassuk meg Ádám barátom legújabb versét. Itt és most írta.
/A vendégek tapsolnak /
- Halljuk! Halljuk a verset!
/Ádám az Író mellé áll./
Ádám: - A vers címe: Időtlen utazás
Éltünk a csillag alatt, de lekopott róla a festék,
Fekete, csúf madarak morzsáinkat felcsipegették,
Ha lángoltunk volna tán, reliefként vésődhetnénk a kőbe,
Úszunk a semmi taván, sehonnan, sehová időbe.
/Pár pillanatnyi csend után taps./
Író /Ádámhoz /: - Bravó öregem! Ezzel engem is megleptél. Gratulálok! Remélem a kritikus uraknak is tetszett?
Az újság főszerkesztője /Ádámhoz lép/: - Ha ideadod a kéziratot, az irodalmi mellékletben leközlöm.
Ádám: - Kösz szépen, majd átadom.
Író /az egyik bank igazgatójához lép/: - Te, mondd csak István! Feltehetek neked egy kényes kérdést?
Bank igazgató: - Parancsolj velem, Gézám!
Író: - Milyen most a pénzvilág kapcsolata a pártokkal?
Bank vezér / elneveti magát /: - Hát ilyen is, meg olyan is!
Író: - Gyakran keresnek fel benneteket egy kis támogatásért?
Bank vezér: - Sajnos, igen, és az a szomorú az egészben, hogy erre törvényes lehetőségünk nincs.
Író: - Tehát?
Bank vezér: - Tehát valamennyien borotvaélen táncolunk. Ha megtagadod a támogatást, azért jelentenek fel, ha adsz az egyiknek, feljelent a másik. Ha mindegyiknek adsz, akkor meg azért jelentenek fel, hogy miért adtál a többinek.
Író: - Szóval?
Bank vezér: - Szóval a törvényhozó egyúttal törvényszegő is!
Író: - Akkor én már a saját problémámmal elő sem merek hozakodni.
Bankár: - Gyere csak bátran Gézám! Tudod jól, hogy az ajtóm mindig nyitva áll előtted!
A beszélgetést kihallgatja Józsa Imre.
Józsa Imre: - Megálljatok! Majd befűtök én nektek az anyátok Istenit!
Író: - Most olvasom Mikszáth Kálmán: Országgyűlési napló-ját. Több mint 100 éve írta és aktuálisabb, mint valaha!
Bankár: - Vajon, most megírhatná-e a „Különös házasságot”?
Író /nevet/: - Alig hiszem! A szent fazekak, tudod, micsoda balhét csinálnának?
Bankár: - Hát igen. Az egyház megint „Szent tehén” lett! Csak azt nem tudom eldönteni, hogy ez az új kor, vagy az új középkor hajnala?! Mindenesetre a szólásszabadságot már megint furcsán értelmezik a politikus urak!
Író: - Hogy mondhatsz ilyet, barátom! Szabadon mondhatsz bármit, amit a politikusok szívesen hallanak. Például: dicsérheted őket.
Bankár: - Akárcsak a Kádár-rendszerben!
Író: - Miért csodálkozol? A politikai elit a Kádár-rendszerben nevelkedett, és tiszteli a hagyományait!
Író felesége /Józsa Imréhez/: - Miért nem jön közénk Imre? Ne húzódjon el!
Józsa Imre: - Miért kínoz Gizike? Hiszen tudja jól, hogy én csak a maga kedvéért vagyok itt.
Gizella: - Ejnye Imre! Nagy kópé maga!
Józsa Imre: - Hát miért nem hisz nekem?
Miniszterhelyettes felesége: - Ejnye Gizella! Ezt azért nem gondoltam volna rólad!
Gizella: - Hagyjad! Ő az én búsképű lovagom. Halálosan gyűlöli Gézát, mert annak idején nem hozzá mentem feleségül, hanem Gézához.
Miniszterhelyettes felesége: - Ez aztán a romantikus történet! Hát vannak még ilyen férfiak?
/Közben a hosztesz lányok pörögnek, forognak, tálcán hordják az italokat és kínálják a vendégeket, összeszedik az üres poharakat. Az egyik vendég váratlanul összeesik és feldönti a mellette álló asztalt is, amelyről nagy csörömpöléssel hullanak le a poharak./
- Orvost! Orvost! – kiáltják a körülállók. /A kórház főorvosa odasiet./
Főorvos: - Arra kérlek benneteket, hogy adjatok egy kis helyet.
/A Főorvos felesége is odasiet, aki az asszisztensnője/.
Főorvos: - Nóra kérlek! Vedd ki a kocsimból a táskámat és hozd ide!
/Nóra asszony elsiet. Író is, Miniszterhelyettes is oda megy/
Író: - Doki, nagy a baj?
Főorvos: - Még nem tudom Géza, de első ránézésre egy kis delériumos állapotnak tűnik.
Józsa Imre /a távolabb lévőknek/: - Szép kis botrány! Szép kis botrány!
/De senki sem reagál rá./
Író: - Sokat ivott a barátunk?
/Néhányan a körülállók közül./: - Igazándiból nem is figyeltünk rá.
Az egyik hosztesz lány: - Ugyancsak sűrűn kapdosta le a tálcáról a poharakat, ő főleg a töményet szerette.
/Közben Nóra visszaérkezik a táskával. Az Orvos valamit kivesz a táskából és a beteg orra
alá tartja, aki erre hatalmas prüsszentéssel válaszol./
Orvos: - A baj már nem is komoly, de azért jó lenne, ha valaki haza fuvarozná őt.
/Közben előkerül a részeg felesége./
Az Asszony /sápítozva/ : - Nagyon szégyellem magam! Kedves Gézám, nagyon szégyellem magam. Elrontottuk az estélyedet, de azt tudnod kell, hogy az utóbbi időben bárhová megyünk, ez az eredmény. Jóska minden másnap berúg és minden másnap józanodik.
Főorvos /a Feleségnek/: - Asszonyom! Azt ajánlom, keressenek fel engem a kórházban, minél előbb, annál jobb!
Az Asszony: - Köszönöm, Főorvos úr! Élünk az alkalommal, nagyon köszönöm, és mégegyszer elnézést kérek!
/Nagy nehezen felállítják a részeget, aztán hárman kitámogatják őt./
A Feleség / visszaszalad/: - Még egyszer elnézést kérek Gézám!
Író /mosolyog/: - Ugyan már!
Az Asszony: - Még szerencse, hogy itt áll a kocsink a közelben!
Az Író felesége: - Nem is tudtam, hogy tudsz vezetni!
Asszony: - Óh, már tíz éve én vezetem a kocsit. Jóska nem ülhet a volánhoz.
/Kezet fog az Íróval, megpuszilja Gizellát és elsiet. Közben visszatérnek azok a férfiak, akik az imént a részeget kitámogatták./
Író: - Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, erre az ijedtségre inni kell!
- Helyes! – válaszolnak a résztvevők .
/Közben a hosztesz lányok körbe szaladnak a tálcákkal és kínálják a vendégeket./
Író: - Kedves vendégeim! Azt javaslom, igyunk a mi csodálatos asszonyaink, lányaink, hölgyeink kedves egészségére!
- Úgy van! Úgy van! – mondják a vendégek, és magasra emelik a poharat.
Író: - A nők egészségére!
Gizella /Gézához/ : - Ez kedves tőled Géza, köszönöm.
/Most a hosztesz lányok megpróbálják összetakarítani az összetört poharak üvegcserepeit./
Az egyik nő a társaságból: - Mondd Ferikém! Te kinek az egészségére ittál? Az enyémre, vagy a kurvádéra?
Ferenc /rettentően zavarba jön/: - Kérlek Ibolya, ne csinálj botrányt!
Nő: - Most kérlek Ibolya, hogy ne csinálj botrányt! Most szégyelled magad! De jobb, ha mindenki megtudja: Ferencnek kurvája van! Akinek van pofája még a lakásunkon is felkeresni őt, és állandóan leveleket írogat neki. Ugye Margókám?
/Az egyik színésznő sírva kirohan./
Ferenc: - Azt hiszem, jobb, ha mi megyünk!
Nő: - Nem megyek én innen egy tapodtat sem! Had tudja meg mindenki!
/Egy gyűrött levelet húz elő a zsebéből, hangosan olvassa /
„Drága Ferikém! Köszönöm neked ezt a csodálatos forró éjszakát!”
/Ferenc kitépi a nő kezéből a levelet és összegyűri./
Ferenc: - Nem szégyelled magad? Részeg vagy! /a társasághoz fordul/
- Bocsássatok meg, de a feleségem megint – mint rendesen – be van rúgva, és ilyenkor ez van!
Nő /visítva/: - Én vagyok részeg? Te szemét!
/Ferenc karon ragadja az asszonyt, és kifelé vonszolja. Mindenki döbbenten áll és hallgat/.
A Nő /visszafordul/: - Mit álltok itt, mint a faszentek? Hiszen mindannyian ocsmány disznók vagytok! A híres felső tízezer! Igaz Főorvos asszony? Kórházi ügyeletben a Korona Szálló, váltott pasikkal! Az a jó!!!
Főorvos /a nejéhez/: - Ez igaz?
Főorvos felesége /sírva fakad/: - Csak egyetlen egyszer fordult elő! Bocsáss meg!!!!
Főorvos: - Ezt majd otthon megbeszéljük.
A részeg nő: - Főszerkesztő Úr! A fiatal költőnők pártfogója! A nej meg megtalálta a kis pártfogolt bugyiját a zsebében! Óh!!
/A Főszerkesztő zavartan belenyúl a zsebébe és egy bugyit húz elő/
- Gyönyörűek vagytok! Mindenki mindenkivel! Kurvák és kurafiak! Csak tessék! Csak tessék!
/Ferenc felnyalábolja a Nőt, mint egy lisztes zsákot és kivonszolja a színpadról./
Józsa Imre: - Micsoda botrány! Micsoda botrány!
/És ő is kimegy. Legelőször Író tér magához./
Író: - Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem ideje, hogy témát váltsunk! Attól tartok, messzire vezetne, ha ezt a kérdést tovább boncolgatnánk. A most következő produkciót úgy szerettem volna bejelenteni, hogy: az est legnagyobb meglepetése következik, de úgy látom, hogy ezt már lelőtték előttem.
/A résztvevők felszabadultan nevetnek./
- Így, hát nem maradt más hátra, mint egyszerűen bekonferáljam Önöknek Jóó Évát.
/Éva oda áll az író mellé./
Író: - Mit hallunk tőled, kedves Éva?
Éva: - Tekintettel arra, hogy ez a kerti ünnepség a meglepetések éjszakája, had szaporítsam én is eggyel a meglepetéseket!
Író: - Jujj, jujj! Attól tartok, elegünk volt a meglepetésekből, de hát legyen meg az Úrnő akarata! A Tiéd a pálya! Hölgyeim és Uraim! Hallgassátok Jóó Évát!!!
/A résztvevők élénken tapsolnak./
Éva énekelni kezd :
- Hallgass, látod én is hallgatok.
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Arról, hogy a hajó léket kapott,
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Lassan mindent elborít az ár,
A fejünkre omlik az egész kártyavár.
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Refr: Mosolyogj, mosolyogj, így előkelő,
El van herdálva úgyis a jövő,
S túl nagy a számla, inkasszál már az idő!
Hallgass, látod én is hallgatok.
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
A gerinced a hajlongástól megkopott,
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Sorra feladtad már minden elvedet,
Annak szolgálsz, aki jobban megfizet.
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Refr.: Mosolyogj, mosolyogj, így előkelő,
El van herdálva úgyis a jövő,
S túl nagy a számla, inkasszál már az idő!
Hallgass, látod én is hallgatok.
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Amit megunsz, egyszerűen eldobod,
Ne szólj, ne hallj, ne láss!
Eldobható gyermeket, apád, anyád,
A kedvesed, az otthonod és a hazád!
Hát szólj, és hallj, és láss!
Vigyázz! Tévúton jársz!
Tovább a harmadik jelenethez |
