9. rész

Tanítás után együtt mentek hazafele hárman. Hiába, egy régi barátság csak nem szűnik meg egyik napról a másikra pusztán, mert a barátok közül valamelyik kilóg a sorból. Egy barátságban nem feltétlenül kell egyívásúnak lenni a többiekkel. Elég, ha csak hasonszőrű, és máris elnézhető minden hibája. Ideig óráig mindenesetre.

Megmaradt azért közöttük némi távolságtartás, amit Csábel Jóska igyekezett áthidalni.

- Iszunk egy málnát? - kérdezte barátaitól bizakodva, mint aki reméli, egy békepohárral fátylat boríthat mindenre.

- Nincs pénzem - mondta Kaka.

- Nekem van - felelte Csábel Jóska nagyvonalúan, mélyen hallgatva arról, hogy a sóderlapátolóktól nyert pénzt nem a legigazságosabban osztotta el. Emiatt nem is neheztelhettek rá, elvégre ő ült le kártyázni, a másik kettő csak grimaszokkal biztatta.

- Hol akarsz málnát inni? - kérdezte Csóró, mert érezte, hogy száraz a torka.

- A felhőkarcolóban.

- Lehet, hogy ott van a fater - aggodalmaskodott Kaka.

- Ha ott van, akkor nem iszunk - jelentette ki Csábel Jóska, nem minden csalódottság nélkül. De szövetségesre lelt Csóróban, akit valamilyen oknál fogva mindig dühített, ha valaki annyira tartott az apjától, hogy még látni se akarja. Még akkor sem, ha netán józan, s ennélfogva más jár az agyában, nem az, hogy fiát ütlegelje.

- Apádat majd kikerüljük, ha útban lesz. Gyerünk! - mondta Csóró.

A felhőkarcoló még állt. Mert Satya bá most is a falat támasztotta, miért is dőlt volna össze?

- Nem akarok nektek hánytorogni - mondta Satya bá, amint meglátta a három jóbarátot, és ábrázata felvidult, minden szavából remény csendült ki -, de nem én vettem nektek a rumot jómúltkorában?

- Mit akar ezzel kérdezni, Satya bá? - érdeklődött Csóró.

- Hát nem vagyok jó nektek egy fröccsre, fiúk?

Satya bának aznap szerencséje volt, ha már mást az isten sem akart az útjába sodorni. Csábel Jóskánál volt annyi pénz, hogy egy fröccsre is teljék. Nagyvonalúságával vezérbika szerepét vélte visszaszerezni. Kaka persze nem volt vetélytárs, de Csóró igen gyakran állt elő saját ötleteivel. Satya bá maga sem tudta - számára a fröccs most mindennél fontosabb volt -, hogy e pillanatban a mérleg szerepét tölti be, és nem csak a falnak, de Csábel Jóska oldalára is billen.

- A vendégem, Satya bá.

Az italokért Satya bá ment az épületbe. Kétszer is kellett fordulnia. Három málnát meg egy fröccsöt kihozni két kézben nehéz mutatvány, és az öreg - noha nem volt még olyan idős, mint aminek kinézett - már nem volt képes ilyesmire. Meg nem is volt olyan állapotban.

- Na, egészségetekre, fiúk! - mondta, és csak kicsiket kortyolt a fröccsből. Nem bízott abban, hogy a gyerekeknél két fröccsre való pénz legyen. Megtörölte a száját, aztán Csábel Jóskára nézett sűrű pislogások közepette.

- Hallom ám, hogy híres lettél.

- Miért volnék híres? - kérdezte Csábel Jóska, s közben arra gondolt, ismerik itt a környéken elég jól, nem kell azt még ki is hangsúlyozni.

- Cikket írtál Sztálinról.

- Hol hallotta?

- Apád mondta tegnap. Meg, hogy autóval hordoznak. Azt is mondta.

Csábel Jóska hümmögött. A cikk nem érdekelte különösebben, még mindig nem olvasta el, amit írt. Hanem az autó! Irigykedik az öreg, talán még taxiban sem ült soha.

- Aztán mit tudsz te, fiam arról a. - Satya bá csuklott egyet, nem tudta mit is mondjon. Soha nem tett lakatot a szájára, kijelentéseinek következményeivel sem törődött. Egy kicsit ütődöttnek tartották, mint a falu bolondját, akire úgysem figyel senki. Meg aztán, ha járt is a szája, nem olyan helyen beszélt, ahol a hallgatókat különösebben érdekelte volna, amit mond. A felhőkarcolót elkerülték azok, akiket kíváncsi természettel áldott meg a sors és a párt.

- Szobra van - mondta Csábel Jóska határozottan.

- Nem tud ez semmit - húzta el a száját Csóró - de azért ötösöket gyűjt belőle. Mint a stréberek.

- Az ilyet manapság jól fizetik - mondta Satya bá, megelőzve barátunkat, aki valami nagyon durvát akart mondani a stréberséggel kapcsolatban. - Előbb-utóbb még pénzt is kereshetsz vele. Sztálin elvtárs seggét sokan nyalták pénzért.

- Seggnyaló! - kiáltott fel Csóró, mint akinek hosszas töprengés után csak most jutott eszébe a helyes kifejezés. - Ez vagy te!

- Sztálin meghalt - mondta Csábel Jóska sértődötten.

- De a seggét még kidugja a sírból!

- Különben sem én akartam - védekezett Csábel Jóska, de szomorúan kellett tapasztalnia, hogy Satya bá addig-addig billegett a fal mellett, fröccsel a kezében, míg a mérleg nyelvét is visszabillentette Csóró javára.

- Jön a fater! - kiáltotta Kaka rémülten, s egy gyors mozdulattal Satya bá kezébe nyomta a málnás poharat - Menjünk innen!

Mielőtt elindultak volna, Csábel Jóska Satya bához fordult. Tőle több megértést várt, mint Csórótól. Sültbolond az öreg, de mégis csak felnőtt ember, aki jobban megérti a dolgok lényegét, mint ez az ökör, aki azt se tudja, mi az a stréber.

- Muszáj volt megírni, de nem vagyok stréber, és nem is leszek az - mondta, és már indult is barátai után.

- Az lesz, fiam, mindenkiből, amit csinálnak belőle - szólt utána Satya bá.

Hűvösre fordult az idő, csípős északi szél söpört végig a folyó mentén. A Duna-part átmenetileg elveszítette vonzerejét.

- Menjünk moziba - javasolta Csábel Jóska. E pillanatban nem az artistaműsort akarta látni, még a filmet sem annyira (a valóságban azt sem tudta, mit vetítenek), fontosabb volt, hogy a moziban meleg van. És ott beszélgetni sem kell, ha már egyszer az ember a filmet nézi. Mert beszélgetni most nemigen volt kedve.

- Mit játszanak? - kérdezte Kaka.

- Szart - szögezte le Csóró.

- Honnan tudod?

- Tudom. Szart. Valami orosz filmet.

- Na és? - kérdezte Csábel Jóska. - Nem mindegy?

- Apám mondta, hogy orosz filmre vétek kidobni pénzt. Inkább igyon az ember egy fröccsöt helyette, jobban jár. Így mondta az apám.

- Van nálam pénz, nem a tiedet kell költeni.

- Ha tényleg szar, kijövünk a felénél - ajánlotta Kaka, akinek szintén arcába csapott a hideg szél, s ettől kezdve ő sem csak a filmre gondolt a mozi kapcsán. Igaz, mehetett volna haza is, ha fázik, ám ez nem volt szokása. Többnyire kivárta, míg apja elalszik, ami korán szokott bekövetkezni, s nem csak azért, mert korahajnalban járt dolgozni. Amikor Kaka esténként hazatért, már csak az anyja volt ébren, és az anya szeretetét jobban élvezte. Az kifinomultabb volt, mint az apjáé.

- Menjetek, ha akartok - mondta most Csóró. - Nekem amúgy is dolgom van.

Az ember természetéhez semmi sem áll olyan közel, mint a kíváncsiság. Az állat nem kíváncsiskodik. Megy az ösztöne után, ha éhes, ha szomjas, ha fél. Az ember ellenben már kíváncsi arra, mit adnak neki enni, inni, ha egyáltalán adnak. Olykor azt is szeretné tudni, mitől, sőt azt is, hogy miért fél. Meg arra is kíváncsi, mi dolga lehet a másiknak.

- Aztán mi dolgod van? - érdeklődött Kaka.

Csábel Jóska fázósan toporgott. És türelmetlenül. Indult volna már a moziba, de egyedül még moziba is csak elhagyott és bánatos szerelmesek járnak. A várható társ viszont tanakodik.

- Lent az őr - mutatott Csóró az alsó rakpart raktárépületei felé - deszkát ígért. Ha megkapom tőle, apám megcsinálja a csapágyas rollert. Hozott a gyárból csapágyat. Már csak deszka kell. Azért megyek.

Ahol egy deszka van, akad több is. Talán a csapágyak is párjával gurulnak.

- Hány csapágyat hozott apád? - kérdezte Kaka.

- Kettőt.

- Na, mi lesz - sürgetett Csábel Jóska. - Megyünk moziba, vagy nem? Deszkáért mehetünk holnap is.

Kaka egyre jobban fázott, és indulni készült.

- De tud még hozni csapágyat, ha kell - mondta Csóró. - A hétvégén meg is tudja csinálni, azt ígérte.

Valami nem stimmelt. A híradót követő artistaműsorban fellépő bűvész elveszthette varázserejét, ha már egy szál deszka többet ér egy jó mozinál.

- Gondolod, hogy nekem is tud csinálni egyet? - kérdezte Kaka.

- Eggyel több, már mit számít?

- Hát akkor.

Csábel Jóska látni vélte, amint két barátja végigzörög a Duna-part felső rakpartjának betonjárdáján, a gázlámpák alatt, versenyeznek vadonatúj csapágyas rollerjeiken, vénasszonyok sétáltatta dakszlikat ijesztgetve, ő meg lohol utánuk, s hiába lábainak minden fürgesége, mindinkább elmarad mögöttük. De hogy maradhatna ő el, ha összetartoznak?

- És kettővel többet? - kérdezte. - Apád ügyes ember.