A szerző
Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen, Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem egy Csongrád megyei kis faluban a valamikor boráról híres Pusztamérgesen 1948. október 10-én egy viharos vasárnapi napon! A középiskolát Szegeden végeztem és itt is dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Sok munkahelyem volt, de mindig emberekkel foglalkoztam. Szerettem a kihívásokat!
Már gyermekkorom óta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Mindent elolvastam ami a kezembe került. Imádtam a klasszikusok verseit, szavalóversenyekre jártam és sokszor nyertem is, igaz csak újabb könyveket, de én ennek jobban örültem mint az okleveleknek! Csak a Pálmalevelem kikérése – 2014 – óta írogatok. Akkor szembesültem azzal, hogy írni fogok és azóta valóban a hobbim lett! Sokat tanultam és tanulok, mert a versek írása sem tanulástól mentes foglalkozás. Olyan szinten nem beszélek nyelvet, hogy fordításra is vállalkozzam. Szeretném magam megméretni, lássam mennyit is ér amit csinálok. Ma már nem csak verseket, de novellákat is írok.
2015 Karácsonyára jelent meg magánkiadásban az első kötetem: Álmodozások címmel, majd a 2016. évi Poet Antológiában 3 versem kapott helyet. A helyi Algyői Hírmondóban is jelent meg írásom. Részt vettem az Irodalmi Rádió 2016. évi őszi pályázatán, ahol egy versem bekerült a megjelent antológiába. 2017-ben jelent meg az első netkötetem Mint tömjénfüst... címmel az Irodalmi Rádió gondozásában, majd a Poet X. antológiában 3 versem kapott helyet. A netkötetem megjelenéséről az Algyői Hírmondó is megemlékezett. 2018 márciusában jelent meg a második netkötetem, Szárnyszegetten címmel. Mindkét kötetem a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) „polcain” is megtalálható. Majd 2018-ban szintén az Irodalmi Rádió gondozásában megjelent a harmadik netkötetem: Látod fényt sírnak... címmel. Ez a kötet is megtalálható a MEK „polcain”. 2018 őszén pedig az Irodalmi Rádió szerkesztésében megjelent a második verseskötetem, magánkiadásban: Most szél sodor... címmel, mely egy válogatás. De jelent meg versem az Irodalmi Rádió szerkesztésében: Szinva parti sztorik antológiában és kerültek felolvasásra verseim a szerkesztett műsoraikban. Verseim – annak ellenére, hogy én nem vallom magam költőnek – a Poet.hu irodalmi oldalon jelennek meg, de jutott már belőle a Holnap Magazinnál és a Verseskönyvnél és az Irodalmi Rádiónál lévő blog oldalamra is. A saját versek mellett írtam evokációt Lermontov, Rimbaud, Verlaine, Baka István, Kicsiny László, Katona Judit, Kálnoky László, Garai Gábor, Radnai István és még sorolhatnám, valamint néhány Poet-os társam verseire. Mostanában írt novelláim szintén a Poet.hu oldalán és az Irodalmi Rádiónál lévő blogomban találhatók! A Poet.hu oldalán megjelenő verseimet közzé teszem a Facebook oldalamon is. Folyamatosan pályázok megjelenő felhívásokra. Az Irodalmi Rádió „Szülőköszöntő 2018” pályázatán egy novellám második helyezést ért el, ugyancsak második helyezést ért el a „Ne háborúzz 2018" pályázatra beküldött novellám is. Algyő és Pusztamérges érdeklődő közönsége 2018. novemberében ismerkedhetett meg a második kötetem anyagával egy kellemes hangulatú könyvbemutatón.
Harmadik kötetem novelláimból A pálmalevél címmel jelent meg az Irodalmi Rádió gondozásában 2019-ben.
Hálásan köszönöm a szerkesztőknek: Zsoldos Árpádnak és Adriennek, hogy megjelenhet az újabb netkötetem. Külön köszönettel tartozom Dományházi Editnek, hogy megírta a kötet ajánlóját.
Hegedűs Gábor
