A bohóc

Mindig bohóc akartam én lenni,
Bút, bánatot egy maszk mögé tenni.
Felvidítani az egész világot,
Álarc mögé bújva, senki ne lásson.

Ne lássák bánatát a vidám bohócnak,
Úgy tesz, mintha örülne minden tarka kócnak.
Vidáman táncol az élet kötelén,
Neki is hiányzik a fájó ölelés.

Mint pillangó, mely villanyfénytől elvakult,
A bohóc is egy perc alatt a mélybe hull.
Taps helyett a nézőtéren jajszó hajlik szerteszét,
Ő, ki miértünk játszott, kilehelte életét?

Nem játszik már soha többé?
Néma lesz a víg porond?
Elnémult már örökre?
Az értünk játszó vén bolond?

Törjenek csak vígan pálcát,
Az okosok, felettem,
Majd a túlvilágon elmesélem,
Hogy utoljára én nevettem.